Többet nem tudok elmondani, kérem kaccsojja ki...

Pontosan 17 nap múlva kezdődik a vancouveri téli olimpia. Úgy hallottam nagy az izgalom most arrafelé, mert az időjárást elfelejtették értesíteni erről. Az idén itt is érezni az El Niño hatását, a megszokottnál jóval melegebb a hőmérséklet, Vancouverben mostanság sokszor van 10-14°C körüli, téliesnek igazán nem nevezhető meleg. Hó pedig alig. Ilyen melegben sajnos a hóágyúk sem tudnak segíteni, de reménykedni lehet...

Erősen próbáljuk elképzelni a téli olimpiát hó nélkül, de eddig még mindig csak a naaagy nevetésig jutottunk. :S

Találtam egy nagyon rövidke, de nagyon szép videot, ami a gyönyörű British Columbiát mutatja be. Nekem nagyon hiányzik...

Pár napja megint iskolába járok. Érdekes és nagyon élvezem, de azért el is fáradtam... azt hiszem még be kell járatni az agyam. :)

Az osztályom nem egyszerű, megpróbálom felsorolni, hogy honnan jöttek a társaim:

Equador, Uruguay, Kuba, Columbia, Costa Rica, Venezuela, Jordánia, Afganisztán, Pakisztán, India, Tamil, Mauritiusz, Egyiptom, Belorusz, Korea, Vietnam, Kína és persze Magyar. A tanárnő ugyan már itt született, de a szülei Szlovéniából jöttek.

Nem egy unalmas társaság, az biztos. Hétfőtől péntekig reggel kilenctől, déután fél háromig élvezzük egymás társaságát. Ma már rosszalkodtam is, mert órán beszélgettem a kubai lánnyal. Természetesen nem volt semmi probláma belőle, mert nem vittük tulzásba és a tanárnőnk is örülhet, mert gyakoroljuk a kommunikációt. :D Tegnap pedig azon törtem a fejem, hogyan kéne megszabadulni az Umarani nevű Tamil lánytól, aki mindig mellém ül, mert vannak furcsa dolgai, pl: állandóan (óra közben is, vagy ha beszélnek hozzá) jó nagyokat büfög... néha igen érdekes tud lenni két teljesen különböző kultúra találkozása... Papi ezen csak röhög és azt mondja örüljek, hogy szimpatikus vagyok és szeretnek. Juhhéééj!

Na de bővebben majd máskor írok, már nagyon fáradt vagyok. Most megyek lefexem és arról fogok álmodni, hogy nem -25C fok van, hanem egy gyönyörű, meleg, pálmafás tengerparton lógatom a lábam... :)

A költözés után sokáig rendezkedtünk, vásároltunk, pakoltunk és természetesen pihentünk is.

Egyik új pihentető elfoglaltságom ismét egy játék. A Farmvillet egy kicsit hanyagoltam és helyette az egyik testvérét a Yovillet fedeztem fel. Ugyan ott, ugyan az a cég, majdnem ugyan úgy... aprócska különbségekkel, amitől más lesz az egész. :)

Ebben a játékban egy lakást kell berendeznünk, vásárolnunk bútorokat, ruhákat, vagy amit épp akarunk. Természetesen virtuális pénzért mindezt, amit sütemények sütésével és barátaink lakásának a látogatásával teremthetünk elő magunknak. Később vehetünk újabb és újabb házakat, folytathatjuk ezt a végtelenségig. Viszont van egy apróság ami megbolondítja ezt a játékot, az online kommunikáció lehetősége! A saját lakásomon kívül van egy városka is a játékban, ahol találkozhatunk a többi online játékos avatarjával és kommunikálhatunk velük a képregényeknél megszokott légbuborékok, vagy chat  formájában. Ezzel a kis változtatással eszméletlen sok lehetőség megnyílt: mindenféle partikat tartanak, nagyban folyik az adás-vétel, játékok, stb... és természetesen pénzt is kereshetünk, vagy spórolhatunk. Nekem nagyon megtetszett egy dekorációnak minősülő úgynevezett "mafia henchman" amit sajnos a boltokban már nem lehetett kapni, de az online saleken néha ki lehetett fogni, persze jó drágán. Ekkor történt nálam ami még soha, röstellem is nagyon, (figyelem, most gyónás következik!) igazi pénzért vettem virtuálisat! Tudom, nem vagyok normális... :D

De mentségemre: sokan vesznek maguknak játékokat igazi pénzért. Pl: az xboxba, vagy a playstationba... az is tulajdonképpen egy ugyan ilyen virtuális játék, csak az lemezen van, ez meg a facebookon. Aki egy darab lemezért fizet ki pénzt, az tulajdonképpen ugyan azt teszi amit én tettem, csak az ő lemeze akár meg is sérülhet és oda a játék. Az én játékom nem sérülhet, sőt, az a veszély sem fenyeget, hogy elhagyom... hiszen az interneten mindig ott van. Ez első hallásra egy kicsit furcsa lehet, de ha jobban belegondol az ember igazam van. ( De lehet akár egy jó kis vita téma is társasági unatkozás ellen. :) ) Mindenesetre ha meg güzültem volna és éjjel-nappal játszok, akkor sem tudom mennyi idő kellett volna, hogy összegyűjtsem a henchman árát... rengeteg. Hozzáteszem nekem nagy kedvenceim e játékok megalkotói és ha valakik, ők megérdemlik, hogy némi pénzhez is jussanak...

Első rémtettem után folytatom a jó dolgokat, mert igenis van olyanja is a játéknak: kommunikálok idegen, a világ minden táján lévő emberekkel, akik közül igen kicsi a valószínűsége, hogy sok magyar lenne (bár már ilyen is előfordult párszor)-> tehát más nyelven kell tennem->lehet nyelvet tanulni, gyakorolni! Az igazi élő nyelvet és a szlenget, nem a hetvenéves Jolánka tanárnéni könyvből tanult elavult angolját, ráadásul (mivel itt írni kell), a helyesírást. De rengeteg a spanyol, meg mindenféle más nyelveken beszélő ember is.

Azért nem kell aggódni, nem fogok sok ilyet csinálni, ráadásul hétfőn megyek suliba, további nyelvtanulás céljából! :)

Itt pedig pár kép a játékból, a drága "mafia henchman", az avatarom és a virtuális kutyám:

 Egy kissé elmaradtam a blog írással, most pótolom a lemaradást.

Túl vagyunk a költözésen, ami nem volt egyszerű. Egy költöztető cég emberei kijöttek és 3 napig pakoltak, csomagoltak mindent. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy nekiálltak mint valami gépek és ami a kezük ügyébe akadt, úgy ahogy volt mindent becsomagoltak és bedobozoltak. El is neveztem őket pakolóterminátoroknak... A személyes dolgainkat és a bőröndjeinket természetesen mi magunk intéztük még a megérkezésük előtt, nehogy valami olyan dolog is a konténerbe kerüljön, amire szükségünk lehet az utazás során. Először azokat a dolgokat kellett elrakni amiket nem használtunk és csak az utolsó napon amiket igen, Pl: mikró, ágyak, stb... Amikor teljesen kiürült a lakás és a kocsit is elvitték taxiba ültünk és egy reptérhez közeli Marriott szállodába mentünk. Akkor még nem tudtuk, hogy sokáig ez lesz a legkellemesebb hely, ahol időt töltöttünk és este igen kellemes meglepetésben is volt részünk. Lementünk vacsorázni a szálloda "The American Grille Restaurant"  nevezetű vendéglátó egységbe... azt hiszem életemben nem ettem még olyan finomat, mint ott, vagy ha igen, akkor az nagyon régen lehetett. Nem csak én, mindannyian elaléltunk a kajától... Nagyon nagy kár, hogy évekig nem fedeztük fel azt a helyet, pedig nem messze volt tőlünk... Aki csak teheti, próbálja ki ezt a helyet, nagyon megéri!

Másnap egy kicsit aggódtam a Pöcök repülése miatt, de hál'Istennek sikerült őt is felvinnünk a fedélzetre, így együtt repülhettünk Torontoba.

Megérkezésünk után egy belvárosi, Delta nevű hotelben szálltunk meg a hétvégére. Öreg hiba volt. E naivka cselekedetünk után kezdődtek idegörlő megpróbáltatásaink. Először a bőröndjeink több mint 6 órás, a főbejárattól a szobákig tartó útja, folytatódott egy kibírhatatlan és elcsendesíthetetlen ablaknyekergéssel, ami miatt új szobákba kellett költöznünk, és hasonlók stb... az utolsó csepp a pohárban egy vacsora volt, amit a szobánkban szerettünk volna elfogyasztani. Kopogó szemekkel rendeltünk, némi késéssel meg is érkezett a kicsikocsi, ami az ágytól nem fért be a szobában lévő ülőalkalmatosságokig, de ez még csak a kezdet volt. Papira -velem ellentétben- abszolút nem jellemző a finnyásság, általában mindent meg szokott enni, egy végtelen nyugodt ember. Több mint tíz éve nem fordult vele elő, hogy bármilyen ételt visszautasítson, főleg farkas éhesen... ezt megemlítette aznap éjjel több helyen is, telefonon a szálloda illetékesének és az interneten is a megfelelő fórumokon. Ez utóbbit főleg az én biztatásomra tette, miután vázoltam a lehetséges jövőképét egy szegény, szerencsétlen ember összetört életének, miután kevéske megspórolt pénzecskéjét jóhiszeműen épp ebben a parasztvakítós, jellemezhetetlenül rossz szállodában költi el egy esetleges nászút, vagy házassági évforduló, vagy akár egy üzleti utazás miatt. Tényleg rettenetes hely volt, már alig vártuk, hogy a hétvége után átköltözhessünk az átmeneti apartmanunkba...

Elérkezett a nagy nap, a belvárostól kicsit északra megérkezhettünk a Glen Grove nevű apartmanba. Az épület előtt és a hallban még gyanútlanok voltunk, és örültünk, hogy megszabadultunk attól a csúnya rossz szállodától. A liftben már igen pislogtunk, az ajtóban én már kifejezetten rosszul voltam. Szavakkal nem lehet leírni azt a helyet... talán ha azt mondom, hogy egy harmincas években játszódó horrortörténet szellemek lakta elfekvő és halottasháza egyben, egy szűkös, hideg, rideg, gusztustalan és büdös koszos lakás, szétpergő bútorokkal, hasonló, de bónuszként penészes fürdőszobával... kezdett valamiféle rémálommá válni ez a Toronto.

 Nem tudtunk mást tenni, nagyon gyorsan találnunk kellett egy nekünk megfelelő házat, ahová beköltözhettünk. Ehhez inspiráció bőven akadt... hogy ezért e, vagy másért nem tudom, de az biztos, hogy rekord idő alatt sikerült házat találnunk. Igaz egy kicsit drágább és nagyobb mint amilyet akartunk, kívülről szerintem egy kicsit ízléstelen, de nagyon jó helyen van és tökéletes az elrendezése. Fűtésszámlát még nem kaptunk, ezért annak összege miatt izgulunk is egy kicsit, de azért reménykedünk, hogy nem lesz túl sok.

Este kaptuk meg a ház kulcsait és úgy döntöttünk, hogy még aznap éjjel át is költözünk. Mivel a bútoraink csak egy héttel később érkeztek meg, vettünk felfújható vendégágyakat és ágyneműt, eldobható műanyag poharakat és étkészletet. Ezek a camping körülmények százszor jobbak voltak, mint a fentemlített drága szállodák! Tanultam is valamit: 

               Soha ne higyj a virtuális képeknek, csak a saját szemednek!

Hiába nézed meg egy szálloda honlapján a képeket, sokszor az csak parasztvakítás.

                    Kellemes karácsonyt és boldog új évet kívánok mindenkinek!

A legújabb játékom. :)

Ami Facebookon egy alkalmazás, egy online játék a sok közül. Azt hiszem úgy kezdődött, hogy az egyik ismerősöm küldött egy meghívót, vagy ajándékot- már nem is tudom pontosan. Először csak megnéztem mi az, de nem tudtam hogy mit kell ott csinálni, ezért elkezdtem próbálgatni, amíg rá nem jöttem hogyan is műxik. Nem nehéz, ezért hamar beletanultam. Tulajdonképpen csak kattintgatásokkal kell felszántanom a földemet, ültetnem amit akarok és leszüretelnem ami megérett (ha nem teszem adott időn belül, elrohad), a gyümölcsfákról és állatoktól csak begyűjtenem kell a termést. Ja és közben az adott szinten épp elérhető épületeket és dekorációkat megvehetem és kedvemre használhatom, rendezgethetem a farmomat.

Aztán valamiért mindig visszatértem és játszottam: rendezgettem a farmomat, az ágyásokat, szántottam, vetettem, arattam (persze csak kattintgattam), a kapott pénzből eszközöket, épületeket és dekorációkat vásároltam, számolgattam, hogyan tudok a leghatékonyabban termelni és több játékpénzt gyűjteni, és nem utolsó sorban, hogy hogyan tudok minél hamarabb a következő szintre eljutni, ahol újabb termények, épületek, dekorációk és ajándékok elérhetőek. Ahhoz, hogy ezt minél gyorsabban elérjem, bővítenem kellett a telkem méretét, amit csak adott számú szomszéddal tehettem meg. De a Facebookos ismerőseim közül nem használták elegen ezt a játékot, ezért kevés volt a játék béli szomszédom. Ugyan a szűk környezetem legnagyobb örömére mindenkit elkezdtem traktálni, hogy legyenek a szomszédaim, de a távolabbi ismerőseimnek nem akartam túlságosan az agyára menni... Ekkorra már sikerült annyira beleélni magam a játékba és eljutottam a fanatizmusom olyan fokára, hogy gondoltam "segíts magadnak Isten is megsegít ", kreáltam magamnak elegendő ismerőst, akik természetesen mind a szomszédaim lehettek. Csatlakoztam a FarmVille rajongói klubhoz és fórumhoz, ahol még több információt megtudhattam a közelgő eseményekről, újításokról. Amikor az egyik hétvégén a fejlesztők  bedobtak egy csak pár napig elérhető, extra hozamot biztosító terményt, amit 2 óránként le kellett szüretelni, képes voltam éjjel is felkelni miatta, a kezem és az ujjaim már fájtak a sok kattintgatástól, ezért az egér miatt a laptopom helyett az asztali számítógépet használtam. Szóval elég komoly energiát belefektettem. :DDD

Tudom, értelmesebb lett volna valami hasznosabba... bosszantó is lehetne a gondolat, de valahogy mégsem az. Talán azért, mert az ésszerűtlensége ellenére mégis nagyon élveztem, élvezem még a mai napig is -bár már a kezdeti lelkesedésem lankadt egy kicsit- még most is minden nap elvégzem a virtuális teendőimet. Nem tehetem már sokáig, mert ha eljön a költözés nagy napja, bokros teendőim mellett sokáig nem lesz rá időm, ha pedig túl leszünk rajta más terveim vannak a jövőre nézve...

Viszont vigasztal a tudat, hogy nem vagyok egyedül a hülyeségemmel és nem csak idióták játszanak vele, hanem kifejezetten értelmes, intelligens emberek is. (A világon jelenleg több mint 10 millió ember játszik a béta verziójú játékkal) Mint nemrég kiderült, nem én vagyok az egyetlen fanatikus játékos, több ismerősöm (szomszédom) is hasonlóan játszik a családtagjai és mindenféle kreált szomszédaikkal és ők is nagyon élvezik. :DDD Hogy miért ilyen addiktív ez a játék? Érdekes módon nem a manapság "divatos" okok miatt. A játék grafikája tekintetében elég elmaradott, a mai menő hiperszuper játékokhoz képest egy nagyon egyszerű kis program, valószínűleg nem véletlenül. A fejlesztőinek nem az a célja, hogy túlszárnyalják a legnagyobb és legmodernebb játékokat. Egy tök egyszerű, mégis nagyszerű játékot csináltak (jelzem még csak béta verzióban!), aminek a titka maga az ötlet és a játszhatóság. Folyamatosan dolgoznak a háttérben és majdnem minden héten történik valami új dolog, valami új cél amit el akarnak érni a játékosok, új ajándékok, új effektek újabbnál újabb kreatív ötletekkel. Egyszerűen nem lehet megunni, mert mindig van valami elérni való, valami felfedezni való, valami aranyos, valami ami megnevettet. Nehéz ezt leírni... ez is egy olyan dolog, amit csak megtapasztalni lehet, aztán vagy bejön, vagy nem. :)

Azért megmentettem az utókornak eme remekműveket, a tovább gomb után láthatóak a képek nagyjából időrendi sorrendben+ a szűkebb környezetem általam kreált agyrémei. :)

Ami nem jött volna létre, ha nincs a skunk. A skunk magyar neve: bűzösborz. Azt hiszem ennyiből már lehet sejteni mi történhetett, de azért én leírom. Mint mindig, a lila színű szavakra kattintva új ablakban kinyílik egy-egy új oldal, amik további információkat tartalmaznak, min itt ez is.

Késő délután volt, jó idő és a hátsó kertre nyíló ajtót nyitva hagytuk, hogy Pöcök kedvére rohangálhasson ki-be. Ilyenkor Pöcök élvezettel gyakorolja a security szakszolgálat minden csínját-bínját, előszeretettel őrzi a házat, mint minden valamire való eb. Ugyan már előfordult, hogy egy-egy hívatlan macskával összeakadt a bajsza, ami normál esetben nem is jelentene gondot, de hősünk és az erre termő macskák testméreti különbsége némi aggodalomra ad okot. Nem a macskáknak, hanem nekünk. Noha mi tudjuk jól, hogy Pöcökben egy vérszomjas dobermann veszett el, sajnos ez sem a külső szemlélőknek, sem a macskáknak nem tűnik fel első látásra, ezért nem is mindig reagálnak az elvárható halálfélelem és meneküljünk az életünkért módon. Sőt, mint tudjuk a macskák sem teljesen veszélytelenek egy kutya számára, esetünkben ez fokozottan érvényes. Ez az oka annak, hogy ha nyitva a hátsó ajtó, mi fél füllel oda figyelünk a gyanús hangokra és ha az ugatás a kelleténél aktívabb, fejvesztve rohanunk kutyát menteni.

Mint azon a nevezetes napon. A Gabi mikor odaért nagyon meg is ijedt, mert a mi hősünket a bokor előtt, szemét a fűbe nyomva találta. Hirtelen azt hitte, hogy egy macska a szemét karmolta meg, de ahogy odaért látta, hogy szerencsére meg van mind a két szeme, viszont azonnal kiszagolta mi történhetett. A mi Pöckünk annyira de annyira elviselhetetlenül büdös volt, hogy azt nem lehet leírni. Szegénykém folyamatosan a szemét dörzsölte, gondolom csíphette a borz fegyvere. Gabi azonnal ölbe kapta és felrohant vele a mi hálószobánkba, miközben a kezéről csöpögött valami. Ez a valami a bűzösborz kispriccolt iszonyatosan büdös váladéka volt... Néha az utcákon is érezni a borz szagát, de az ugye nem tömény. Frissen, pár centiről, nagy menyiségben már egészem más élmény. Egyesek így próbálják leírni a szagot: "olyan, mintha fokhagyma, rothadó káposzta, égő toll és gumi keveréke volna."

A nagy felfordulásban azt sem tudtuk hová kapjunk, a Gabi kezet akart mosni, addig én fogtam meg a Pöcit, később vissza adtam, amíg felhívtam a Mikit tanácsért. Miki a paradicsomlevet ajánlotta. Közben valahogy az ágyba is letettük a mi kis büdöskénket, aztán amíg Papi elrohant a boltba paradicsomléért, én fogtam az ölembe és kiültünk a kerti hintaágyba szellőzni. Természetesen minden amivel eddig érintkeztünk bűzbombává változott... a telefon, az ágy, a szoba és még ki tudja mi nem. Kint már elég hűvös volt, kezdett beesteledni, én pedig az ölemben a világ legbüdösebb kutyájával üldögéltem a hintaágyon és felváltva fáztunk és öklendeztünk mindketten. Igazán idilli volt. :D

Amikor végre megérkezett a paradicsomlé Gabi egy picikét felmelegítette langyoskára és elkezdődött a megváltó fürdetés. Jól bele kellett dörzsölni egészen a bőréig mindenhol, jó bőven locsoltuk mindenhová, de óvatosan, hogy a szemébe és a fülébe azért ne kerüljön. A kis arcát, a száját, a szemei között, az orrát, mindent... Azután zuhannyal jó alaposan leöblítettük, ami nem volt egyszerű művelet, mert az igazán alapos paradicsommasszázs megtette hatását, a kis piros paradicsom rostocskák szépen beleakadtak a szőrébe mindenhová és nem akartak onnan kijönni. Az öblítés után pedig a megszokott samponkájával is jó alaposan, bő vízben megfürdettük. Sajnos mivel a szemét és a fülét nem tudtuk kimosni még mindig büdi volt, de azért egész jó hatása volt ennek a módszernek. Másnap korán reggel a kutyásboltban vettem alkoholos fültisztító pamacskákat és a fülét is sikerült rendbe rakni, a nyakörvét is egész sikeresen. 

A neten rengeteg helyen vitatkoznak a borzszag ellen leghasznosabb mindenféle kotyvalékokról, mindenki másra esküszik. Van aki hirogénperoxidos, szódabikarbónás, ecetes és mosogatószeres elegyre, de egy dolog egyezik az összes receptben: egyik sem veszi el 100%-osan a szagot, legfeljebb csak enyhítik. Mi akkor este hirtelen nem is tudtunk volna hidrogénperoxidot beszerezni, ezért is és a Miki tanácsa miatt is a paradicsomlevet használtuk. A mi tapasztalatunk szerint működik a paradicsomlé, hiába olvastuk sok helyen, hogy ez csak legenda. Persze ha csak egy kevéskét használtunk volna felületesen, vagy nem igazi, tiszta, süsű paradicsomlevet, hanem valami hígított vackot, lehet, hogy nem használt volna, de hálIstennek nem így történt. :) 

Ez a kép a fürdetés elején készült, később még ijesztőbb volt a látvány... és amikor megrázta magát akkor mindent beterített a paradicsomlé. :DDD

Avagy ismét áfonya, abból is a fekete. Ami ugyan kékes színű, olyan szép hamvas, de ez most mellékes. Az érdekes dolgok csak most következnek... :)

 A cranberry után egy újabb felfedezésre sikerült szert tennem. Teljesen véletlenül találkoztam vele, társaságban, tóparton előkerült egy dobozka blueberry. Gondoltam megkóstolom -mivel ilyet még nem ettem- és ízlett. Egy kicsit hasonló a feketeribizlihez, amit szintén szeretek. Megkérdeztem tudják e a magyar nevét, de senki sem tudta, ezért itthon rákerestem és csupa érdekes dolgot találtam. Ide is bemásolok egy cikket, de a lilára színezett szavakra kattintva újabb oldalak nyílnak meg, tele feketeáfonya információval.

Szóval tessék nyugodtan kattintgatni ide, ide és ide is, aztán beszerezni valahol egy adagot ebből az igen finom kis gyümölcsből!

"Az áfonya Észak-Európából származik, es közel 300 fajt különböztethetünk meg. A fekete áfonya rendkívül értékes gyümölcs, mivel igen magas az ásványi só, nyomelem és C-vitamin tartalma. 40 gyümölcs és zöldség közül a kutatók a fekete áfonyát találták a legjobb antioxidáns hatásúnak. Ezek alapján a fekete áfonya erősebb anti-oxidáns hatással képes védeni a szervezetet az öregedéssel, a rákkal és a szív- és érrendszeri problémákkal szemben.   
A kutatók szerint fekete áfonyában található antocianidinek – azok a pigmentek, melyek a fekete áfonyát kékké teszik – járulnak hozzá leginkább az egészségünkhöz:
 
•    élesíteni a látást, segíti az éjszakai éleslátást,
•    javítja a retina funkcióját,
•    rugalmassá teszi a kapilláris ereket,
•    antibakteriális és antivírusos hatású,
•    meggátolja a húgyúti fertőzések kialakulását
 

Dr. Joseph és kollégái a USDA intézetben az idõsebb patkányokat 2 hónapig fekete áfonya kivonattal táplálták.  Ebben a korban levõ patkányok már elfelejtették a táplálékhoz vezetõ  utat a labirintusban, amit egyszer már megtanultak. Két hónapos fekete áfonya „kúra” után az adott állatoknak javult a navigációs, az egyensúly, a koordinációs képességük és a gyorsaságuk. Az áfonya jó vértisztító, azért gyógyítólag hat az ekcéma, kiütés, pikkelysömör stb. kellemetlen betegségekre. Németországban a feketeáfonya gyümölcs jótékony hatását mutatták ki  akut hasmenés és a száj és a torok nyálkahártyájának gyulladásos megbetegedései ellen. Keringésjavító hatása miatt érdemes kipróbálni visszeres láb esetén és aranyeres fájdalmakra is. Erősíti az immunrendszert, és jelentősen késlelteti az öregedési folyamatokat A brit pilóták elbeszéléseiből legendássá vált éjszakai látást javító feketeáfonya lekvár gyógyhatásának igazolására az 1960-as években francia kutatók végeztek kisérleteket a szembetegségek gyógyítására. A fekete áfonya gyümölcsét már a történelem előtti idők óta fogyasztják, az orvostudomány azonban először a XVI. században említi. Hagyományosan a szárított levelét, vagy gyümölcsét alkalmazták, többek között a C-vitamin hiánya miatt fellépő skorbutra, vagy vesekőre és az epe rendellenességeire. Később már a gyümölcsét a hasmenés, a száj és torok fertőzésére alkalmazták. A leveléből készült főzetet pedig a vércukor csökkentésére. A feketeáfonya kivonatát sikeresen alkalmazzák visszértágulati szindrómákban: a görcsök, a boka és a vádli dagadása, a zsibbadás mind keringési elégtelenségből fakad. Mérsékli az erek időskori sérülékenységét (zúzódások, aranyér, vérszivárgások). - csökkenti az ízületi gyulladásokat;
A gyümölcse főzve, lé, bor, pálinka formájában - esetleg borsmentával fűszerezve - gyógyital bélfunkciózavarok esetére. Az áfonyalé fahéjjal és szegfüszeggel fűszerezve, hidegen vagy melegen - akár öblögető, gargalizáló szerként alkalmazva - antibakteriális hatású krónikus légúti, illetve nyálkahártya-bántalmak esetén.
Az áfonyabor a gyomorelválasztást és a belek működését serkenti.
dietetikusok és a tudósok a fekete áfonyát az egyik természetes „szuperélelmiszernek” tartják.
Az áfonyabor erősítő hatású.
A vadon élő áfonya termésének tápértéke nagyobb a kiskertekben termesztettekénél.
Terméséből 'gyógypálinkát' is főznek, melyet szájüregi és fogínygyulladás esetén fogyasztanak. Baktériumölő hatással is rendelkezik.
Az áfonya kivonatos formában gyógyszertárakban kapható.
Az amerikai egyetemisták jelentős hányada esküszik a fekete- áfonya-kivonat pozitív hatására: tanuláshoz és vizsgák előtt étrendkiegészítőként antioxidáns vitaminokkal kombinált feketeáfonya-kivonatot fogyasztanak. "

Ha magát a gyümölcsöt nem sikerül beszerezni, vagy csak nagyon keveset, mindenképp érdemes más formában, akár lekvárként, vagy ha létezik kapszulában venni. Egészségetekre! :)

Jelentem megkaptuk amire vártunk. Elküldtük az útleveleinket a hivatalos szerveknek, hogy belepecsételjék a Permanent Resident státuszunkat. Ha visszaküldik a pöcsétes papírjainkat (elméletileg kb. 15 munkanap múlva) ki kell lépnünk az országból és vissza, a határon intézkedünk egy sort és akkor már hivatalosan is meg lesz a letelepedési engedélyünk.

Amíg a formalitások zajlanak, mi készülünk a költözésre, két év vancouveri tartózkodás után elköltözünk Torontóba. Azt nem mondhatnám, hogy repesek a boldogságtól főleg így a tél beálltakor. Mire megszoktam és megszerettem itt, mire látom a szépet és élvezném, mire kialakultak igaz barátságok, mehetünk is tovább, megint vár a nagyvilág...

Sokan azt mondják, hogy nekem biztosan tetszeni fog ott is, egy kicsit más világ, pörgősebb, igazi nagy világváros... és a tél ugyan ott keményebb, de elég sok ember lakik ott is, akik túlélték már párszor. Mára már belenyugodtam, keresgélek a neten mindenféle információkat, képeket, lelkiekben készülődök és naponta többször végiggondolom mit hogyan csináljak, hogy minél zökkenőmentesebb legyen ez az elkövetkezendő költözős, házkeresős időszak.

Tehát kezdődik megint minden előről.. a nagy felfedezések... és ha már muszály a megszeretett barátokat itthagyni, talán találok majd ott is...

Pont ma került ez szóba és azt mondta a Gabi barátnőm: "ne aggódj, hátha találsz ott is egy marhát. "

Én erre: " Na de ekkorát? " :DDD     :( 

Világváros... erről a szóról mindig a 80 éves Metód nevű, Szlovákiában élő Magyar, Görög katolikus pap, jut az eszembe, aki egyszer régen a tenyeremből jósolt. Belenézett és részletesen elmondta az addigi életemet amin kicsit meglepődtünk, mert teljesen ismeretlen voltam neki, aztán sorolta a többit is:

" Egy világváros mellett fogsz élni..." 

Úgy látszik igaza volt. Kíváncsi vagyok, hogy a jóslata további részletei is beválnak e.

Már majdnem két hónapja. Hiányzik, nekem jobb volt amíg itt volt, de tudom, hogy neki is megvannak a megszokott mindennapjai, a saját élete. Mióta hazament minden nap sokat beszélünk telefonon, hogy kivel mi történt aznap. Már jobban érti és jobban el tudja képzelni ha mesélek valamit a mindennapjainkról...

Például járt azon a helyen is, ahol nemrég egy gyönyörű tájképet sikerült fotóznom. Egy aránylag új, HDR technikával készült a kép, amitől sokkal aprólékosabb, részletekben gazdagabb látványt nyújt, mint egy "hagyományos" digitális fotó. Annyira jól sikerült a kép, hogy kíváncsi voltam mit mondanak a szagértők és feltöltöttem néhány művészeti és fotós oldalra. Igen jó kritikákat kapott. :)

Ezért kitaláltam, hogy meglepem Anyát a szülinapján és nagy méretben, bekeretezve eljuttatom neki. Ez ugyan csak félig jött össze, mert online rendeltem meg az Ő címére, úgyhogy a keretezést már Anya oldotta meg. Amikor meghallotta, hogy milyen csomagot fog kapni, nem igazán volt elragadtatva, amitől egy kicsit el is szomorodtam és már azon törtem a fejem, hogy milyen más ajándékkal lephetném meg. Aztán amikor meglátta a képet teljesen lelkes lett, azt hiszem tényleg nagyon örült neki, valószínűleg nem erre számított. :) 

Azt mondta ez csodálatosan szép és tényleg olyan mint amit Ő látott amikor ott járt. Megkérdeztem, hogy utólag milyen volt az ittléte, amire azt felelte, hogy nagyon jó és nagy kár lett volna kihagynia ezt az utat, rengeteg gyönyörű helyen járt.  Én még azt is hozzátenném, hogy az Anyám nagyon vagány volt! Egyedül, egy ismeretlen országban, nyelvtudás nélkül elment vásárolni és sok kiránduláson jobban bírta a strapát mint mi összesen.  :) 

Íme a remekmű:

Ahogyan Anya csinálja.

Hozzávalók:

Kb. 60-70 dkg liszt,

2 teáskanál élesztőgranulátum,

3 tojás,

tej, ( annyi amennyit felvesz a tészta)

csipet só,

Kb. 3 csapott ek cukor,

olaj,

A lisztet a sóval, a cukorral és az élesztővel szárazon, alaposan összekeverjük. 3 tojással és annyi tejjel, hogy könnyen dagasztható tésztát kapjunk ( a nokedli tésztától kicsit keményebb) elkeverjük, dagasztógéppel jól kidagasztjuk, amíg a tál faláról el nem válik.  Kb egy óráig meleg helyen tartjuk, amíg 2-3 szorosára megkel. Jó erősen kilisztezett deszkára öntjük, a tetejét is meglisztezve (hüvelyk) újnyi vastagra nyújtjuk, ezután kerek formára ( lehet pohárral is) kiszaggatjuk.

Forró olajban mindkét oldalát pirosra sütjük, porcukorral megszórva lekvárral tálaljuk. 

Nnnnyami :)

Csak hogy meglegyen a recept...

Hozzávalók:

1 nagyobb fej kelkáposzta,

1 nagy fej hagyma,

kevés olaj,

2 tömlős májkrém,

1 pohár rizs,

só,

bors,

major anna,

2-3 dl tejföl,

A sós vízben megfőtt kelkáposztát leveleire szedjük, a felét kiolajozott jénai tálba rétegezzük. A hagymát egy kanál olajon apróravágva üvegesre dinszteljük, ebben a májkrémet egy kicsit felrotyogtatjuk, borsozzuk, majorannázzuk, sózzuk, a megfőt rizzsel összekeverjük és rárétegezzük a jénaiban lévő káposztára, majd a maradék káposztával betakarjuk. A tetejét tejföllel meglocsoljuk és forró sütőben pirosra sütjük.

Kockákra vágva tálaljuk.

Már amennyi. Amilyen a mi szerencsénk, lebetegedett a fél család és az idő is elromlott. Én is elkaptam az infulenziát, de Anya szerencsére megmenekült. Természetesen ez pont az alatt az idő alatt történt, amikorra beterveztük a kirándulásokat. :(

De kitoltunk a sorsunkkal, csakazért is kihasználtuk az időnket amennyire csak tudtuk és elmentünk kirándulni. Amíg én nagyon beteg voltam, nélkülem mentek fel a Cleveland Dam-hoz és a Capilano Parkba, onnan Deep Cove-ba, ahol a Gabi is bement a vízbe és elvágta szegénynek egy korall a lábát. Ezután már együtt mentünk el az akváriumba, ahol többek között megnéztük a delfin showt, a fókákat és az egy hónapos kis belugát is az anyukájával. Akvárium után a Stanley Parkban körbesétálgattunk, megnéztük a totemparkot, lefényképeztük a békalábas lány kövön ülő szobrát és megtaláltuk az elveszett lagúnát is, ahonnan elsétáltunk az English Bay starndjához.

Másnap nagyon hosszú és fárasztó napunk volt, komppal átmentünk a Vancouver szigetre, ott először a Butchart Garden-t körbesétáltuk, ahol végre nyáron is láthattuk és megszaglászhattuk a világhírű rózsakertet is. Onnan elkocsikáztunk Victoriába, egy kicsit szétnéztünk a városban, azután elindultunk Nanaimo felé. Út közben megálltunk több helyen, ahonnan olyan gyönyörű panoráma tárult elénk, amit lehetetlen leírni... ezért már érdemes volt ide eljönnöm...  most nekem Nanaimo és az oda vezető út a favorit. :) Természetesen képek lesznek a webalbumban nemsokára, bár ezt élőben kellene látni. Nanaimoban körbekocsikáztunk, (szerintem sokkal szebb és hangulatosabb városka mint Victoria) és a Swy A Lana lagúnánál sétálgattunk egy kicsit. Hazafelé szerencsénk volt, sikerült kifognunk egy új kompot, amin rajtunk kívül csak kevesen utaztak Tsawwassenbe, így majdhogynem zavartalanul élvezhettük az utat. :)

A hétvégénk is érdekesen alakult, én már nagyon régen szerettem volna eljutni egy igazi indián pow wow rendezvényre, most végre sikerült. :) A Capilano rezervátumban élő Squamish indiánoknál háromnapos pow wow rendezvény volt, kirakodóvásárral, indián ételekkel és táncversenyekkel tarkítva. Itt két délutánt is eltöltöttünk, merthogy az első napon én nagy bőszen kattintgattam a fényképezőgépet, de valahogy a képek nem lettek az igaziak, a háttér nem vált el rendesen a témától és mivel nem minden nap fotózhatok ilyen eseményt, visszamentünk másnap is. Kóstoltunk igazi indián ételeket, vettem magamnak egy eredeti indián, de műanyagból készült medvekarom nyakláncot, még egy kicsit indiántáncolni is beálltunk. Anya sokkal bátrabban táncolt nálam, én amint lehetett elhúztam a porondról. Egy életre szóló élmény volt, az biztos. :)

Voltunk még a turistalátványosságnak számító Granville Islandon, ahol megnéztük az úszó házakat, amik tulajdonképpen egy-egy stégre épültek és körbesétáltunk. Ellátogattunk a Downtownban lévő gőzórához és a Canada Place-n a hatalmas óceánjáró személyszállító hajók állomására, ahol épp végignézhettünk egy utasok számára kötelező, mentőmellényes biztonsági oktatást. Természetesen nem hagytuk ki az olimpiai óra előtti fényképezkedést sem, mert az olyan "turistás" dolog így az olimpia előtt. :D

Whistlerrel nem voltunk túl szerencsések, mert eleredt az eső. Gabi barátnőmékkel megbeszéltünk egy közös kirándulást Squamish-i talákozással, ezért siettünk és csak a Brandywine vízesésnél álltunk meg. Mire Whistlerbe értünk már esett, de ennek ellenére besétáltunk a belvárosba és beültünk egy fedett kerthelyiségű étterembe vacsorázni.

Készítettem egy videót is az indiánrezervátumban telefonnal, nem túl jó a minősége, de azért látszik ahogyan táncolnak. Itt épp egy "ki bír tovább táncolni" verseny zajlik:

Lassan három hete, hogy Ancikám megérkezett. Egészen hamar sikerült átállnia a fordított napirendre, nekem sokkal tovább szokott tartani. Mivel június végéig csak a hétvégéken tudunk messzebbre kirándulni, a hétköznapokon csak a közelebbi látnivalókhoz megyünk el. Júliusban viszont már nem leszünk ennyire lekötve, akkorra tervezzük a nagyobb kirándulásokat, de addig hétköznap is kimozdulunk amikor csak lehet.

Eddig kilátogattunk az óceánparti gátra több helyen, a sasfészekhez is de sajnos még nem sikerült otthon találni a madarakat. Sebaj, ami késik nem múlik. Voltunk pár boltban vásárolni, plázában is szétnéztünk, meglátogattuk a Gabiékat és ettünk sushit. A hétvégén felmentünk a még helyenként havas Mount Seymourra és a Whytecliff Parkba, utóbbiban sikerült meglesnünk néhány napozó fókát is. Megnéztük az itteni legnagyobb buddhista templomot, láttunk hatalmas repülőket landolni a kifutópálya  végénél és tettünk egy kilenc kilóméteres sétát az Iona Jetty nevü mólón, ami 4,5 km hosszan nyúlik az óceánba.  Mostanában Anya viszi ki a Pöcköt, így naponta kétszer jó nagyokat sétálnak itt a környék utcácskáin.

Persze az otthon megszokott mozgalmas életéhez képest az itteni hétköznapok egy kicsit unalmasabbak, de mindig sikerül elfoglalnia magát valamivel. Sok finomságot főz, rengeteget olvas, napozik a kertben, stb...  Azt hiszem alapvetően tetszik itt neki. :) 

Már elindult a visszaszámlálás, napról napra egyre jobban várom már azt a nagy napot, amikor az én drága egyetlen Ancikám látogatóba érkezik ide. :)

Már nagyon készülődik, bevásárolt minden földi jóból amit itt nem lehet kapni, nemsokára bepakolja az utolsó darabokat is a bőröndbe és irány a reptér. Szerencsére nem utazik egyedül, Gabi barátnőm anyukájával együtt jönnek, így biztosan jobban eltelik majd a hosszú utazással töltött idő. Ha megérkezik egy darabig pihenget, azután elindulunk ismét felfedezni a környéket.

Pont jókor fog megérkezni, most a legszebb itt minden, jó az idő és akad bőven látnivaló is, ugyhogy valószinüleg nem fogunk unatkozni... :)

Az elmúlt időszakban több ismerősöm is megkeresett, érdeklődtek a kanadai lehetőségekről. Gondoltam rittyentek egy gyors postot segítségképpen, hogy ne kelljen mindenkinek külön emileket küldözgetnem... tudom, lusta dög vagyok. :) Ezért most egy pár átlagos emilrészlet és link következik:

 "Az átlagkereset úgy tudom
 itt évi 40.000 körül van, az árak hasonlóak az otthoniakhoz, persze
 dolgozni csak munkavízummal lehet. A beszerzésének 2 módja lehetséges.
 Vagy már otthonról akár interneten találsz egy olyan munkahelyet/céget, aki
 elintézi neked, vagy kijössz simán turistaként és itt
 keresel munkát/céget aki elintézi a vízumot. Egyébként turistaként, vízum nélkül 6
 hónapig maradhatsz az országban.
 Te magadnak munkavízumot nem tudsz intézni, csak a
 letelepedési folyamatot tudod elindítani, itt egy kis segítség:
 www.cic.gc.ca/
 Lakást itt nézegethetsz:
 vancouver.en.craigslist.ca/apa/

Itt British Columbiában és még néhány tartományban szerintem érdemesebb próbálkozni, mert van egy "provincial nominee" program, ahol ha a helyi kormányzat úgy találja, hogy a bevándorló szükséges a tartomány gazdaságának, akkor a helyi kormányzat szponzorál a szövetségi kormánynál. A részleteket megtalálod a www.cic.gc.ca honlapon a skilled worker provincial nominee kategoria alatt, így jelentősen lerövidül az ügyintézéshez szükséges idő (8-12 hónap az 1-3 év helyett).
Ja, Ontarióban nincs ilyen lehetőség.

Ha papírt adsz be én Bécset javaslom, mert Londonban adja be az egész közel-kelet, India, stb...
Ha úgy döntessz, hogy megpróbálod itt és találsz állást, akkor először úgyis munkavízumot kapsz, amit általában 3 évre adnak és amikor itt vagy, akkor itt is beadhatod a papírokat a letelepedéshez, tipikusan Buffaloban, ami ugyan az USAban van, de rögtön a kanadai határ túloldalán Niagara Falls mellett. 

A cégalapítás úgy tudom 100 000.CAD fejenként.

Az időjárás itt Vancouverben egy kicsit más mint az ország
 többi részén, mert az óceán kiegyenlíti a hőmérsékletet,
 ezért sokkal kellemesebb mint máshol. Télen a -5C foknál
 csak nagyon ritkán van hidegebb és hó helyett inkább eső
 esik.
 (Márhogy általában... mivel én már itt vagyok lassan
 katasztrófasúlytotta övezetté lehet nyilvánítani a
 helyszínt... :D  )
Tényleg nagyon szép hely, gyönyörű tájakkal, parkokkal, hihetetlen élővilággal, az  emberek nagyon barátságosak és nyitottak. Egyébként nagyon érdekes az emberek  mentalitása, mindenhol
megkérdezik honnan jöttünk és azonnal mondják, hogy " itt
maradtok? Ugye milyen szép és jó itt?". Tehát nagyon
befogadóak és barátságosak, valószínűleg mert minden 3
emberből 2 külföldi származású. "

Most pedig egy pár hasznos link...

www.craigslist.org/about/sites

www.cic.gc.ca/english/immigrate/skilled/tool/index.asp

Tömegközlekedés:

www.translink.ca/

Időjárás:

www.theweathernetwork.com/weather/cabc0308

Kanada fórumok magyarul:

 forum.index.hu/Article/showArticle

forum.index.hu/Article/showArticle

forum.index.hu/Article/showArticle 

canadahun.com/forum/

Kanadai munkavállalás:

www.workingincanada.gc.ca/content_pieces-eng.do

Magyar nagykövetség Ottawa:

www.canadapost.ca/cpo/mc/languageswitcher.jsf

Más most hirtelen nem jut az eszembe, ha bármilyen kérdés van írjatok emilt!

Egyébként tényleg gyönyörű hely, aki még nem járt erre egyszer kukkantson el ide ha teheti. :)

Mostanában sokat sasolok. Szó szerint és mindkét értelemben. :)

Télen Squamishban voltunk ahol volt szerencsénk egyet sasolni. Zita elvitt egy helyre ahonnan láthattunk egy pár fehérfejü sasfészket, igaz egy kicsit messze voltak egy folyó túlpartján, de hála Zitának sikerült pár közelebbi fotót is csinálnom az egyik útszéli fán megpihenő egyedről.

Nemrég kiderült, hogy a házunktól nem messze a gáton is van egy sasfészek, csak nem tudtuk pontosan hol. Elindultunk megkeresni, de akkor a sasfészek helyett csak egy amerikai bölömbikát volt szerencsénk látni. Csináltunk pár fényképet, de sajnos a távolság miatt nem lettek túl jók, fényképeztünk viszont csodálatos naplementét helyette. Már kezdett besötétedni és már fáztunk is, gondoltuk elindulunk haza. Elraktuk a gépet, beültünk a kocsiba, amikor a kocsi előtt pár méterre elrepült a sasunk. Szerintem még röhögött is...

Mindenesetre kiderült, hogy tényleg van itt sas, már csak meg kellett keresni. Ezek után nagybuzgón megkerestük a fészkét, de nem volt otthon senki, ezért mint a jó paparazzik gondoltuk megvárjuk. Ez a várás dolog szerény személyiségemnek igen nagy kihívást jelentett, úgyhogy közben kattintgattam egy keveset, amikor a távolban észrevettünk valami nagyobbtestű ugráló állatot a láposban. Természetesen csináltam róla egy sorozatot, de csak itthon a képek letöltése és nagyítása után tudtuk rendesen megnézni mi is volt: Coyot, ami magyarul prérifarkast jelent. Igen, bip bip... az ősrégi kengyelfutó gyalogkakukkból! :)

Hihetetlen gazdag az élővilág itt a lakott terület határában. A házaktól pár méterre burjánzik a természet, rengeteg a vadkacsa és liba, valamilyen gázlómadárféle aminek sajnos nem tudom a nevét, sirályok, bölömbikák, sasok, mókusok, mosómedvék, prérifarkasok, stb... fel sem lehet sorolni. Érdekes, hogy semmilyen kerítés nincs a lakott területek és az állatok lakta területek között, mégis mindenki tiszteletben tartja a másik helyét - na jó, a mosómedvéket kivéve.  Természetesen mindegyik vadállat nagyon figyel arra az apró, de nem elhanyagolandó momentumra is, hogy mindig pont akkora távolságra legyen tőlem, ahonnan csak szörnyen rossz minőségű képeket tudok fotózni. :S

Szóval csak vártunk és vártunk a magunk módján, kicsit távolabb a fák mögött nagy hangzavar volt, varjak rikácsolása hallatszott. Épp a földön guggolva egy aranyos kis virágot készültem  lefotózni, amikor Papi elindult megnézni mi az a nagy hangzavar. Egyszercsak nagyon izgatottan elkezdett kiabálni, hogy: "Itt a sas! Itt a sas! Mondom hol? Itt a fejednél!" Én pedig hirtelen a kamerával együtt néztem fel, de nem láttam semmit. Kikukkantottam a gép mögül egy fél pillanatra és már lőttem is a sorozatot ahogy csak a csövön kifért...

Folytatás és képek a tovább gombra kattintás után...

Már amennyit tudok róla. Nem sokat tömegközlekedünk, általában mindenhová kocsival járunk. A boltba is, mivel nem a belvárosban, hanem egy csendes kertvárosi részen lakunk közel az óceánparthoz, ahol nincs minden sarkon bolt. De kíváncsi természet lévén kipróbáltuk milyen is lehet a vezető nélküli Sky Train és a nekünk furcsa, ruhaszárítókötéllel felszerelt jelzőrendszerű régi busz.

A helyi közlekedési vállalat a TransLink. Az állítólagos hibája a buszok "nem túl megbízható" menetrendjének betartása, ami szerintem a dugókkal állhat szoros összefüggésben. Ettől eltekintve szerintem egész jól működik, sok újdonságról is hallottam, ami otthon még ismeretlen, de nekem tetszik pl:

Google map útvonaltervező, "Következő busz" ingyenes alkalmazások iPhonra, Facebookra. Minden buszmegállót elláttak egy számmal, amit ha SMS-ben elküldesz a 33333-ra, pár másodpercen belül elküldik a következő, vagy a következő hat busz érkezési időpontját igény szerint, stb... ezekről itt lehet tájékozódni.

Megoldották a bicikli problémát is és az otthoni négyes metró hisztériával ellentétben itt a tervezettnél három hónappal hamarabb adják át az új  Canada Line vonalat, bicikli úttal együtt.  Itt szeretném halkan megjegyezni, milyen pofás kis weboldala van az épülő vonalnak. Így is lehet... :P

A Gabi kifejezetten szeret éjjel a Sky Trainen utazni, mert gyönyörűek a város fényei olyankor. Teljesen automata nem vezeti senki, egy ülőhely van elől, ahová bárki beülhet és ha kedve szottyan akár élvezheti is az illúziót, mintha ő vezetné a szerelvényt. :D

Kipróbáltuk a régi típusú buszokat is, aminek az egyik különlegessége, hogy az utastérben kétoldalt az ablakok mellett egy ruhaszárítókötél van kifeszítve és azt meghúzva kell jelezni a leszállási szándékot.  Jelzés után az ajtók nem nyílnak önműködően, hanem rá kell lépni a lépcsőre és kicsit megnyomni, hogy leszállhassunk. Persze mindezt megelőzően- ha van buszjegyünk, azt az első ajtónál felszállva a vezető előtti dobozba bedugva kell érvényesíteni. Ha nincs, ugyanabba a dobozba kell bedobni a jegy előre kiszámolt és előkészített árát, ezután a doboz kiadja a jegyünket. Külön tetszik, hogy az emberek általában megköszönik a sofőrnek az utazást, aki udvariasan válaszol mindenkinek, ettől olyan jópofa, családias szerű lesz a hangulat. :)

A város zónákra van osztva és eszerint kell a jegyeket venni. Most 1db egyzónás jegy 2.50 CAD, amivel 90 percig lehet utazni. A kétzónás 3.75 a háromzónás 5 dollárba kerül, de ezeket csak hétköznap este 6:30-ig kell használni, egyébként elég a sima egyzónás jegy bárhová.

Még egy videósorozat is létezik az utazásról, itt az első remekmű:

Lehetne is akár, ha lenne itt szolgálat, ami ugye nincs. Csak egy énblog a sok közül. Mégis ejtenék pár szót a blog.hu újabb fejlődési rohamáról, merthogy abból van bőven. Sőt, szolgáltatás hegyek is vannak, már alig bírom követni...

Nézzük csak! Létezik ugye a blogolási lehetőség, amit szerény személyem is előszeretettel használ, természetesen Blog címmel. Aztán a többi, teljesen különálló, mégis összekapcsolt szolgáltatás:

Indapass, Indanet, Indamail, Indafon, Indafax, Indafotó, Indavideó, Fórumok, stb...

Akár egy trópusi őserdő pókhálószerűen összekuszálódott indakötege. De nem kell megijedni, csak első látásra tűnik enyhén bonyolultnak e kavalkád. Mivel összeköttetésben vannak egymással, tulajdonképpen egyetlen regisztrációval az összes szolgáltatás egyszerűen elérhetővé válik:

"Inda és az Index szolgáltatásaihoz létrehozott egységes beléptetőrendszerrel. Az Indapass-szal elég egyszer bejelentkezned ahhoz, hogy a szolgáltatásainkat használhasd, anélkül, hogy mindenhova külön be kéne lépned."

A másik újdonság az avatarok megjelenése a kommenteknél, amitől egy kicsit felbolydult a blogtársadalom. Bloggereknek, bloggerínáknak, kommentelőknek, olvasóknak és kukkolóknak, mindenkinek azonnal lett problémája véleménye, amit szerencsére a gépházblogban megoszthattak egymással és a blog.hu okos fejlesztőivel.

Ezzel az apró momentummal meg is érkeztünk a számomra legmeglepőbb fejlesztéshez: Sajnos elég ritkán tapasztalható a hazai (ingyen!) szolgáltatók részéről az ilyen példaértékű hozzáállás, amit ez a csapat produkál. A szó legszorosabb értelmében éjjel-nappal a felhasználók rendelkezésére állnak, kivétel nélkül mindenkinek minden kérdésére nagyon rövid időn belül válaszolnak, segítenek amiben csak tudnak, karbantartás és üzemszünet esetén előre értesítenek, stb... Persze mint mindenhol, problémák itt is adódnak, de mindenki igyekszik gyorsan megoldani ezeket. Nekem nagyon tetszik a hozzáállásuk, a rugalmasságuk, a tenniakarásuk. Korrekt. :)

Ja és az Indaneten külön meglepi is van! :D

Méghozzá a második :)))

KÉT ÉVES A BLOGOLODOM, KETTŐ ÉVE BLOGOLÓDOM!

Már két éve firkálok ide... lassan kezdek kíváncsi lenni arra, hogy meddig fogom még folytatni. :)

Jól hangzik ez a szó: kényeztetés. Egy dolog biztos, e szó hallatán mindenkinek valamilyen kellemes érzete támad, mégha másra is gondolnak. Én most magamat kényeztetem egy kicsit, mert megérdemlem. :)

Az új szerelmemre nem féltékeny senki, inkább dícsérik. Ide kattintva látható egy kép az egész családjáról, ő a tubusos. Egy kéz és testápolókrém. :D Isteni az illata - amit sajnos nem tudok leírni - és sokáig megmarad. A bőrre kenve hamar felszívódik és selymessé teszi azt. Jól kitalálták, az biztos! A Victoria Secret Love Spell nevet kapta, ha tudtok beszerezni egyet feltétlenül próbáljátok ki, sajnos azt nem tudom, hogy otthon lehet e kapni valahol.

A másik új kényeztető eszköz egy fürdőbomba. Hasonló mint amiket otthon a Lush árul ( Itt a link ), de én olcsóbban veszem. Csak bedobom egy kád melegvízbe és élvezem az illatos pezsgést... néha ezt is kell... :)

Először hallani sem akartam semmiféle orvosról, de egy kis idő múlva beláttam, hogy muszáj. Vártam egy pár percet, amikor enyhült valamennyire a fájdalom, már tudtam levegőt venni és az ágyból felkelni, akkor elindultunk a kórházba. Az emergencire mentünk. Mentünk amíg azt kocsival tettük, mert amikor már a lábamon kellett azt valami másnak nevezném, talán valami csigalassúságú csoszogásnak, vagy hasonlónak. :D Papi bekísért, a pultnál lévő önkéntes kisasszonynak elsírta bánatunk, aki rámutatott a váróban egy székre, hogy üljek oda. Aztán Papi elment leparkolni. Kb tízen lehettünk a váróban, gondoltam elütöm az időt, mert biztosan sokat kell várni. Előbogarásztam kistáskámból a játékomat és elkezdtem nyomkodni.

Nem sokáig, mert pár perc múlva kirohant egy fehérruhás nőszemély, szólt a szélső széken ülőnek, hogy mehet, tőlem pedig sietve megkérdezte mi a bajom. Mondom fáj a hátam. Erre azt mondja ok, akkor üljek egy székkel arrébb és elrohant. Gondoltam "neked lehet, hogy ok, de nekem egy kínszenvedés innen felállni amikor ülni sem tudok rendesen, de jópofa, hát nem mindegy neki hol ülök?" De hogy mindenki örüljön átültem. Megint elkezdtem a játékomat bogarászni, azt hittem egy darabig eljátszhadozhatok... tévedtem. Megint kirohan, megint üljek arrébb. Gondoltam ez meghibbant, hát úgy nézek én ki, mint aki tornázni jött ide? Ekkor megérkezett Papi.

Pont kezdtem volna panaszkodni, amikor kijött egy férfi és hívott minket, hogy menjünk utána. A tőlem telhető legnagyobb sebességgel bemutattam az alkalmi közönségemnek a csoszogva száguldunk című előadásomat, amikor Papi belesúgta a fülembe, hogy ez most a nővérke akar lenni. Ettől hirtelen olyan jókedvem támadt, hogy alig kaptam levegőt a fájdalomtól, úgyhogy épp jókor értem a következő székhez, amire ülnöm kellett. Nővérkebarátunk egy hirtelen mozdulattal a számba dugott egy digitális hőmérőt, az ujjamra csipeszelt egy másik mérőt és közben megmérte a vérnyomásom is. Mikor ezzel végzett, elkezdett kérdezősködni a tünetekről, amire csakis kizárólag tőlem fogadta el a válaszokat. Még akkor sem adta fel, amikor egy olyan szót kérdezett, amit nem értettem. Kérdő tekintetem hirtelen Papi felé fordítottam, de mielőtt mondhatott volna bármit, ugyan olyan gyorsan vissza is emberünkre egy hatalmas - és utólag igen élethűnek minősített - "öööbbbrrooooooáááááfff" hangra felfigyelve. Kétségtelenül rutinos és egyben hatásos is volt ez a kis hányásimitáció, azonnal megértettem amit addig nem. :D 

Miután nővérkebarátunk végzett velem, visszaültetett a váróba. Nem telt el sok idő, amikor a nevemen szólítottak - ekkor természetesen megint át kellett ülni, de már egy számítógépes kisasszony elé, aki kérte a kártyákat, biztosítást, vízumot, stb... Kaptam egy szép karszalagot a csuklómra mindenféle számokkal és az adataimmal feldíszítve, aztán megint tovább küldtek. Na hova??? Nem, nem ahová mindenki gondolná, hanem egy másik váróba! :D Ekkor már azt hittem becsikarodok a fájdalomtól, de ez az aprócska momentum láthatóan rajtam kívül nem igazán izgatott senkit. A játékom már elő sem vettem, inkább azon ábrándoztam, hogy mennyire jó lenne lefeküdni a padlóra, amitől egy leheletnyit enyhülhetne ez az elviselhetetlen fájás. Pillogtam mindenfelé, hátha megjelenik valaki, érthető módon  kezdtem türelmetlen lenni, közben azon morfondíroztam, hogy miért kell egy fájó beteget össze vissza rángatni egy kórházban és milyen jó lenne inkább otthon az ágyban fekve.

Nem is tudom pontosan, hogy mennyit várakoztunk, mire megérkezett egy nővérke, aki szólt, hogy menjünk utána. Egy másik beteggel együtt bevezetett egy többágyas, függönyökkel elszeparált vizsgálóba, ahová be kellett volna települni, ha tiszta lett volna az ágy. De nem volt és ezt a másik beteg azonnal szóvá is tette, minek hatására kaptunk fejenként két lepedőt és elvitte a régieket. Szépen behúzgáltuk a függönyöket és belebújtam egy hátulkötős vizsgálóköpönyegbe, aztán jött a régvárt megváltás, mert végre lefeküdhettem egy ágyba. Ettől még nem múlt el a fájdalom, de azért igen jó volt feküdni. Elég sokáig vártunk, közben már fáztam is nagyon, mivel már délután volt és még aznap semmit sem ettem éhes is voltam, pisilnem is kellett, szóval minden bajom volt, annak rendje és módja szerint.

Aztán megtörtént a csoda, előkerült egy orvos, akinek elmondtuk a panaszokat, kérdezősködött, megnyomkodott, aztán elment. Jött helyette a nővér, a kezembe nyomott egy nylonzacskót amibe egy kis lezárható műanyag dobozka volt egy furcsa alakú tölcsérrel (!) és fertőtlenítő kendővel- mehettem pisilni. A folyosón lévő w.c. épp foglalt volt, ezért szólt, hogy menjünk utána és elkezdett száguldozni előttünk. Már jócskán sikerült lemaradnom, amikor elkezdtem Papinak morogni, hogy inkább menjen utána, mert én úgysem bírom követni ezt az iramot és szólhatna neki valaki, hogy ne viharozzon ilyen gyorsan, amikor hirtelen megfordult és kérdezte, hogy magyarok vagyunk e. Mint kiderült a nővérkénk szülei magyarok. Igaz ő nem beszéli a nyelvet, de azért ismerős neki és egy pár szót megért és ennek nagyon örült mindenki. Én is. Komolyan. Csak közben csikarodtam egy kicsit. :)

Ennek örömére kaptam négy darab pirulát, amit egy fél korty vízzel kellett bevennem. Aki ismeri az én elég körülményes gyógyszerszedési technikámat, most biztos benne, hogy nem vettem be. :) És ha mindennek ellenére én azt mondom, hogy mégis bevettem, akkor el lehet képzelni, hogy mennyire szörnyen fájt...  Azért adtak kevés vizet, hogy az ultrahangos vizsgálatot ne zavarja semmi, ugyanis ez következett. Végül a doki azt mondta, hogy a csontoknak és a gerincnek nincs baja, valószínűleg izomfájdalom.

Hurrá! Ugyanezt én is elmondhattam volna doktori végzettség nélkül, mivel éreztem. Okosabb nem lettem, viszont mire megkaptam a papírkámat és receptemet, már éreztem, hogy hat a gyógyszer és enyhül a fájdalom. Aztán mikor elindultunk a kocsihoz már egész jól voltam. Persze a száguldási sebességem maradt a régi, de lényegesen elviselhetőbben éreztem magam. A parkolóház felé megálltunk és rágyújtottunk egy cigiritára, akkor még mondtam is Papinak, hogy valami jófajta erős gyógyszert kaptam, mert teljesen kótyagos a fejem. Ahogy hazaértünk úgy elaludtam mint a bunda. Mint utólag kiderült tényleg jó erős fájdalomcsillapítót kaptam, ugyanezt írták fel a receptre is: Codeinosgyóccert!  :DDD

A jók után következzen némi kellemetlen esemény is. :)  Mostanában hagy némi kívánnivalót az egészségi állapotom. A szívem elkezdett rendetlenkedni, no nem túl vészes a dolog, szerintem csak többet idegeskedek a kelleténél. A hátam és a lábam is sokat fáj, ráadásul egy ideje sántikálok is, ami egy kicsit mókás látvány lehet, sokszor már röhögök saját magamon. Előzetes ízelítő majdani vénasszonykoromból... :D

Bár nemrég egy kicsit még én is megijedtem: fájdogált a hátam egyre erősebben, gondoltam ledőlök egy kicsit, hátha jobb lesz... de nem lett. Egyre erősebben fájt a bordám, vagy tüdőm környékén. Már egy lehetséges tüdőgyuszkón gondolkodtam, amikor egyik pillanatról a másikra a légvételnél szörnyű fájdalmat éreztem és mozdulni sem tudtam. Papi lent volt a nappaliban, de se lemenni, sem kiabálni nem tudtam, hogy szóljak neki, közben nem tudtam levegőt venni. Aztán eszembe jutott a telefon. De mint ilyenkor lenni szokott, természetesen most az egyszer nem volt az ágyam mellett a telefon, ezért el kellett jutnom a szoba másik végébe valahogyan. Csakhogy se moccanni, se levegőtvenni nem tudtam, mert iszonyatosan fájt mindkettő. Mit mondjak, egy pillanatra megrémültem...

Aztán én a hős nagynehezen és még nagyobb fájdalmak között kis idő múlva -ami nekem igen hosszúnak tünt -  eljutottam a telefonig, utána pedig a kórházba az emergencire, ami megér egy külön postot, ez meg túl hosszú lenne...  úgyhogy innen folyt köv. :)

Már megint lemaradtam a blogírással, most pótolok egy pár dolgot, már amit és ahogy tudok így visszamenőleg.

Még hó födte e tájat (hú de szépen írtam :D) amikor ismételten elindultunk fölfedezni a környéket, ezúttal a város szélén húzódó hegyvonulat egyik síparadicsomként üzemelő 1500 méter magas tetejére, aminek Mount Seymour a neve. No nem gyalog és nem síelni, csak úgy a kilátás miatt, körülnézni egy kicsit. Amolyan lustatúra volt ez, kényelmesen, kocsival ahogy kell. :) Végülis az út gyönyörű, a tetőn friss levegő is volt bőven, még túl sok is, mert úgy fújt a fagyos szél mint akinek muszáj. Azért hősiesen kiszálltunk a kocsiból és körülnéztünk, találtunk egy aránylag csendes helyet remek kilátással, ahol fényképeztünk is egy keveset. Nem sokáig időztünk ott, mert nagyon hideg volt, ezért lementünk a Deep Cove nevű öbölbe. Mire odaértünk már elég későre járt az idő, úgyhogy körbesétáltunk egy kicsit, aztán amikor megéheztünk elindultunk haza.

Voltunk a Monster Jam nevű "előadáson", amit minden évben itt is megrendeznek. Azért írtam idézőjellel, mert nem lenne helyes klasszikus előadásként emlegetni egy olyan showműsort, ahol olyan speciális autók a főszereplők, amiknek embermagasságú kerekeik vannak. :) Nekem nagyon tetszett a műsor, a hozzám hasonló autóbuziknak   "technikai sportok szerelmeseinek", vagy egyszerűen csak a benzingőzfertőzötteknek nagyon ajánlom. A show előtt közelről is szemügyre vehettük a nem mindennapi járgányokat, sajnos fényképezni csak telefonnal tudtunk egy párat, mert fényképezőgéppel a rendezők valamiért nem engednek be senkit. Amikor beindították az autókat, használatba vettük az előzetes információk alapján beszerzett ipari füldugókat és úgy élveztük a dübörgős műsort. Azonnal lett egy kedvencem, a Monster Mutt nevű kutyának álcázott csodabogár. Járó motornál a nyelve úgy mozog, mint egy kutyusé lihegés közben. Nagyon ötletes építmény. :)

Az előző hétvégén pedig csoportos szalonnasütésre voltunk hivatalosak egy Abbotsford melleti kis parkba. Állítólag csak nagyon kevés helyen lehet tüzet rakni a környéken, ezért kellett egy kicsit messzebbre kocsikáznunk. Igaz az otthoni igazi sütnivaló szalonna hiányzott a nyárs végéről, jobbhíjján császárszalonnával és kolbásszal helyettesítettük, viszont volt sülthagymánk, paradicsomunk, uborkánk és kipróbáltuk a marshmallow cukorka sütést is. Ezutóbbit talán nem lett volna nagy veszteség kihagyni, mert legújabb tapasztalataim alapján bátran állíthatom, hogy simán nyersen százszor ehetőbb a pillecukorka. Azt hiszem sosem fogok rájönni, hogy ki volt az a barom aki kitalálta, hogy sütni kell azt a száradt habot, aminek a közepe a hő hatására folyékonnyá válik, kívülről pedig szénné ég ahogy tüzet lát. Nem bénáztam el a dolgot, mert a külsejét szép barnára sütöttem, de a belseje a hő és a nyárs forgásának együttes hatása miatt gyakorlatilag eltűnt, a maradék sült habnak pedig szörnyen hülye íze volt. :S

 Ja, a képek már régóta az albumban vannak, azzal nem maradtam el... :)