Mostanában sokat sasolok. Szó szerint és mindkét értelemben. :)

Télen Squamishban voltunk ahol volt szerencsénk egyet sasolni. Zita elvitt egy helyre ahonnan láthattunk egy pár fehérfejü sasfészket, igaz egy kicsit messze voltak egy folyó túlpartján, de hála Zitának sikerült pár közelebbi fotót is csinálnom az egyik útszéli fán megpihenő egyedről.

Nemrég kiderült, hogy a házunktól nem messze a gáton is van egy sasfészek, csak nem tudtuk pontosan hol. Elindultunk megkeresni, de akkor a sasfészek helyett csak egy amerikai bölömbikát volt szerencsénk látni. Csináltunk pár fényképet, de sajnos a távolság miatt nem lettek túl jók, fényképeztünk viszont csodálatos naplementét helyette. Már kezdett besötétedni és már fáztunk is, gondoltuk elindulunk haza. Elraktuk a gépet, beültünk a kocsiba, amikor a kocsi előtt pár méterre elrepült a sasunk. Szerintem még röhögött is...

Mindenesetre kiderült, hogy tényleg van itt sas, már csak meg kellett keresni. Ezek után nagybuzgón megkerestük a fészkét, de nem volt otthon senki, ezért mint a jó paparazzik gondoltuk megvárjuk. Ez a várás dolog szerény személyiségemnek igen nagy kihívást jelentett, úgyhogy közben kattintgattam egy keveset, amikor a távolban észrevettünk valami nagyobbtestű ugráló állatot a láposban. Természetesen csináltam róla egy sorozatot, de csak itthon a képek letöltése és nagyítása után tudtuk rendesen megnézni mi is volt: Coyot, ami magyarul prérifarkast jelent. Igen, bip bip... az ősrégi kengyelfutó gyalogkakukkból! :)

Hihetetlen gazdag az élővilág itt a lakott terület határában. A házaktól pár méterre burjánzik a természet, rengeteg a vadkacsa és liba, valamilyen gázlómadárféle aminek sajnos nem tudom a nevét, sirályok, bölömbikák, sasok, mókusok, mosómedvék, prérifarkasok, stb... fel sem lehet sorolni. Érdekes, hogy semmilyen kerítés nincs a lakott területek és az állatok lakta területek között, mégis mindenki tiszteletben tartja a másik helyét - na jó, a mosómedvéket kivéve.  Természetesen mindegyik vadállat nagyon figyel arra az apró, de nem elhanyagolandó momentumra is, hogy mindig pont akkora távolságra legyen tőlem, ahonnan csak szörnyen rossz minőségű képeket tudok fotózni. :S

Szóval csak vártunk és vártunk a magunk módján, kicsit távolabb a fák mögött nagy hangzavar volt, varjak rikácsolása hallatszott. Épp a földön guggolva egy aranyos kis virágot készültem  lefotózni, amikor Papi elindult megnézni mi az a nagy hangzavar. Egyszercsak nagyon izgatottan elkezdett kiabálni, hogy: "Itt a sas! Itt a sas! Mondom hol? Itt a fejednél!" Én pedig hirtelen a kamerával együtt néztem fel, de nem láttam semmit. Kikukkantottam a gép mögül egy fél pillanatra és már lőttem is a sorozatot ahogy csak a csövön kifért...

Folytatás és képek a tovább gombra kattintás után...

Mint utólag kiderült, szegény sasbarátunkat megtámadta egy csapat varjú, ezért volt a nagy hangzavar. Amikor kb egy villanyoszlop magasságában elszállt fölöttem, épp az egyik támadó varjúval harcolt. Egészen az óceánig kergették, ahol egy antennaféleségre ült és ott is maradt a nemsokkal később érkező párjával együtt. Édesek voltak ahogy ketten üldögéltek a naplementében, olyan romantikusnak hatott. Pedig nekik nem az volt, szegények csak a  varjak elől menekültek oda.  Hazafelé egész úton imádkoztam, hogy jók legyenek a képek, merthogy én a kis virághoz állítottam be a gépet és nem egy gyorsan mozgó madárhoz...

Hihetetlen élmény volt, még most is a hatása alatt vagyok! Adrenalin az egekben, a szívem úgy vert, hogy majd ki ugrott... Esküszöm izgalmasabb tud lenni ez a fotózás mint a banji jamping! :)

Ugye nem nehéz kitalálni, hogy nem ez volt az utolsó sasolásom és két nap múlva újra meglátogattam őket. Egy kicsit korán érkeztünk, még üres volt a fészek, de ahogy a naplemente elkezdődött már a fészekben voltak. Először épp csak a fejüket lehetett néha látni, aztán nagy meglepetésünkre az egyik kiült egy fészek melletti ágra és mintha profi fotómodell lenne egészen sokáig hagyta magát fényképezni. Annyira sokáig, hogy még állványról is volt időnk képeket készíteni. :) Azután a párjával együtt átszálltak egy másik ágra és megint egymás mellett üldögéltek mint két napja az antennán. Ekkor ért a legnagyobb meglepetés: mint egy szerelmespár elkezdtek csőrözni. Kifejezetten gyengéden édelegtek egymással... :)

 A bibi csak annyi az egész történetben, hogy nem mindig tudom lefotózni őket, mert vagy túl messze vannak, vagy a fényviszonyok nem a legjobbak... azért nem adom fel. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.