Drága jo barátnöm is kedvet kapott a blogoláshoz :) Aminek én személy szerint nagyon örülök, mert igy egy kicsit többet tudhatok rola.

Sajnos az elmult pár évben csak nagyon keveset tudtunk személyesen találkozni, föleg neten és telefonon tartjuk a kapcsolatot... és ugy néz ki, ez igy is marad egy ideig :(  Viszont mindennek ellenére a mi igazi jo barátságunk szerintem igen ritka a mai világban... remélem igy is marad nagyon sokáig :)

Nagyon kedves uj bloggerina társam  :) Bloggondom-nak nevezte el uj blogját, én pedig a  kedvenceim közé beszurtam a linket. Biztos vagyok benne, hogy nagyon élvezetes lesz olvasni az irásait! Sok sikert és minden jot kivánok Ivy!

Wáááuuu, csak ne lennék ennyire ügyes! Már nem is emlékszem mikor használtam utoljára azt a csekélyke html kodolos tudományomat... vért izzadtam az igaz, de végül sikerült...

Nagy sajnálatomra megszüntették a kultursokkot, ezért nemrég azt kitöröltem a kedvencek listábol. Viszont ma zseniális buksimba uj ötlet támadt, mégpedig hogy berakom helyette a Csernus dokit! Igenám, csak valahogy sikerült ugy összekuszálnom a dolgokat ( mármint a html kodokat) hogy alig tudtam kibogarászni ki van kivel, hol és mikor, meg minek... Tudom, nem nagy cucc annak aki ért hozzá, de szabadjon csendben megjegyeznem nem én vagyok az... én csak amolyan  mükedvelö amatör vagyogatok, abbol is a pancserebbik féle :)

A Csernust meg csipem, mert érti az okosságot :) Senkinek nem lesz semmi baja, ha véletlenül beleolvas :)))                       ... vagy mégis? :DDDDDDDDD

NAGYON NAGYON BOLDOG UJ ÉVET KIVÁNOK MINDENKINEK! :)  Elteltek az ünnepek. Sajnos az idei karácsonyom nem volt tul felhötlen, nagyon hiányzott a lányom és a családom, tudom én is nagyon hiányoztam nekik. :( Ez most igy jött össze, jövöre már jobb lesz. Azért volt szép nagy igazi karácsonyfánk, az idén piros-arany szinekkel diszitettem, viszont olyan igazi otthoni stilusu " nagy karácsonyi fözés" nem volt. Nem is baj, legalább nem hizunk annyit. :) Mivel általában senkinek nincs itt az igazi, tágabb értelemben vett családja nagymamákkal, rokonokkal, ezt a funkciot ilyenkor a barátok töltik be. Megbeszéltük páran, hogy karácsonykor is összejövünk, jolérezzük magunkat, beszélgetünk és a gyerekeket természetesen megajándékozzuk, mintha egy szép nagy család lennénk. :)

Szilveszterre kaptunk egy meghivást egy eddig még ismeretlen, nagyobb magyar társaságba, ahová az elözetes tervek alapján 120 embert vártak, ez a szám végül 170 re sikeredett. Ezt a bulit rendszeresen minden évben egy család rendezi és állitolag nagyon jo hangulatu szokott lenni. Most is igy volt. :)  Mivel nöböl vagyok, természetesen nem maradhatott el az érdeklödés, hogy mit vegyek fel? Azt az informáciot kaptam, hogy azért elegánsan, ne farmerba menjek. Ez nem is volt gond addig a percig, amig elö nem kotortam a szekrény aljábol a régnemlátott kedves kis elegáns cuccaimat, a katasztrofa akkor következett be, amikor megprobáltam felprobálni... pontosabban fogalmazva: magamrarángatni, belepaszirozni magam, stb... Egy pillanat töredékrésze alatt végigperegtek az agyamban azok a régi szép idök, amikor anno egyik reggel kiderült, hogy délután jelenésem lesz és nagyon sürgösen vennem kell egy elegéns nadrágot és sehol nem találtam magamra valot, ezért olyat vettem ami nagy volt rám...! Ez a nadrág nagy rám...akkor most miért nem jön fel? ( aki látta a Legényanya c. film Ez a traktor jo! hires mozzanata itt nem látszott müködöképesnek ) Biztosan összement! Igen! Titokzatos modon minden nadrágom összement. Pedig ki se mostam egyiket sem. Ejj ezek a fránya nadrágok! Ugye? :DDD Persze igy utolag jot mosolyog az ember, de akkor, abban a pillanatban szörnyü sokkhatás ért engem! Muszály voltam beszerezni valami göncöt, amit szilveszter napján majd magamra aggathatok. Sok akadály leküzdése után sikerült bebugyolálni magam valamibe és megjelenni a partyn. :) Nem sok embert ismertünk, pontosan a 170 böl mindössze 6 ot, elöször vacsoráztunk, aztán jött a zene. Én kiváncsian vártam, hogy milyen jobbnál jobb zenék lesznek, merthogy ezek nagyon jo bulik szoktak lenni. Hozzáteszem különösebben nem voltam " szilveszteri hangulatban" , de gondoltam evés közben jön meg az étvágy... Nem kellett nagyon fülelnem, azonnal megütötte a fülem pár régi sláger ( megjegyzem zenei izlésem tekintetében mindenevönek vallom magam, mindenböl a jot szeretem, konkrétan nem határolodok el semmilyen müfajtol, de Pl: Soltész Rezsö sosem tartozott a kedvenceim közé ) és ahelyett, hogy hirtelen táncraperdültem volna, valoszinüleg láthatová váltak az arcomon az érzelmeim jelei, mert aki látott röhögve kérdezte, hogy: Veled meg mi van? Nem titkoltam semmit és válaszoltam:NEMÁR, EZ FÁÁÁÁJ! Hirtelen megvilágosodtam és magamelött láttam amint 1956 ban pár  hazájátol messzeszakadt magyar ember vigyorogva szorongat egy magnoszalagot, mint valami nemzeti kincset és ezt a zenét örökölték a késöbbi nemzedékek is... A mai napig nem találok rá szavakat, az öskövület nem kifejezés. Már vártam a régi ( töltött) Papp Ri( k) ta kiscsoportos ovodásoknak szánt Csovi Csovi Jasper c. számot is, hál' istennek az nem volt. Ugy döntöttem ezt nem lehet kibirni másképp, muszály vagyok egy kis belsö érzéstelenitéshez folyamodni, elkezdtem inni a whiskyt... Akkorra már elég sokan jol érezték magukat és mindenáron azt akarták, hogy én is táncoljak. Hiába mondtam, hogy én erre nem tudok és ez nekem szörnyü, még azt is hozzátettem, hogy dehát ez kimeriti az akusztikus környezetszennyezés fogalmát... Erre azt felelték: Dehogy, csak még nem ittál eleget!

Na ezen komolyan elgondolkoztam és arra a következtetésre jutottam, hogy maximálisan igazuk van. Ráadásul ezen elmélet teljesen összevágott az én elözö fájdalomcsillapitásos modszeremmel, tehát folytattam pillanatnyi tevékenységemet, magyarul nyakaltam a whiskyt ahogy birtam. Természetesen jött is lassacskán a várt hatás, persze egyenes arányban a zenei minöség javulásával. De tényleg. Nem hagyhattam, hogy az itteni uj barátaink elkönyveljenek olyannak amilyen nem vagyok. Hösiesen megmentettem a haza becsületét és még cigányul is táncoltam :) Szoval egy idö után megjött a várvavárt hangulatom és szét táncoltam az agyam, jokat bohockodtunk és a zene is sokkal jobb lett ( nem a whiskytöl :) ) És tényleg nagyon jol éreztük magunkat. :) Ismét beigazolodott a mondás: Ami rosszul kezdödik, jol végzödik. Most az év eleje van, én pedig szörnyen beteg vagyok, fáj a torkom, fejem, mindenem, lázas vagyok... szoval nekem nem kezdödik tul jol ez az év, viszont nagyon remélem, annál jobban végzödik majd. :)  OLYAN BOLDOG LEGYEN EZ AZ UJ ÉV, AMILYET KIVÁNTOK MAGATOKNAK!

Régota nem irtam, sorry. Már a decembert tapossuk, azt hiszem a november kimaradt. Ez alatt az idö alatt nem sokat unatkoztam, van már házunk, kocsink, találtunk sulit, feltérképeztünk jopár boltot, vettünk a lakásba sokmindent, mint pl: ülögarniturát, konyhai gépeket, eszközöket, már csak egy lábtörlö és egy dohányzoasztal hiányzik :) Azért nem volt minden egyszerü most sem, mivel az egész amerikai kontinensen 110 volt kukucskál a konnektorban, nem minden eddig használt elektronikus dolgunk müködik, ami pedig müködne annak más alaku a dugaszolo aljzata. Hogy kiküszöböljük a problémát- gondoltuk mi sem egyszerübb- veszünk pár dugoátalakitot. Na nem volt olyan egyszerü, mint gondoltuk... és az ára se kutya!

A közlekedés, noha jobb oldali, teljesen más logikán alapszik mint europában, de érthetö. Ami nagyon szokatlan volt, hogy itt tényleg betartják a közlekedési szabályokat és az udvariasság! Nem hittük el! Amikor a kocsibeállorol kigurultunk az ut szélére, megálltak és beengedtek! Érdekes modon itt a gyalogosoknak nem kell az életükért rettegniük amikor a zebrára lépnek, simán megállnak nekik, az 50 km/h tényleg 50. Ha áll a kocsisor egy sávban, senki nem elözi ki az egészet a mellette lévöböl... (ez viszont sokszor nagy kihivás nekem :)) KÖZLEKEDÉSI KUTTURA KÉREM! Az van itt... Maga a régi Vancouver összeépült a környezö településekkel, igy lett a mai nagy Vancouver. Mi délen Richmondban találtunk számunkra megfelelö házat. Nem tul szép, viszont elég nagy ( föleg ha takaritani kell ugye ) és az ára is elfogadhato. Itt mindenhol csak amerikai stilusu fábol készült házak vannak kandalloval stb... és ez egy jo környéknek is számit, két utcára lakunk az oceán parttol. A ház negativumai közé tartozik a légfütés, amit én hangosnak találok és szerintem lejt is egy kicsit a ház, de már kezdem megszokni :) Pár napja leesett a ho és megjelent 4 mosomedve a ház körül, egy kicsit tartanak az embertöl, de különösebben nem félnek. Mint kiderült kukázni jöttek, de nagyon rendesek voltak, mert hoztak az ajto elé kagylohéjjat cserébe :) Amikor hallottuk a motoszkálást hirtelen kinyitottam az ajtot, elöször pár lépésre eliszkolt, de azután megfordult és nézett rám sokáig. Akkor láttam csak azt az édes kis pofit, ami olyan mókás, hogy nem is lehet rá haragudni... vékony hangon beszéltem hozzá és cuppogtam, ami láthatoan felkeltette az érdeklödését ennek az amugy is kiváncsi természetü kis joszágnak. Még sokáig néztük egymást, közben halkan hivtam Papit, de amikor ö megjelent az ajtoban, a kicsi maci bebujt a kocsi alá :) Ezt még egy párszor eljátszottuk az este, aztán utána néztünk a neten, hogy mi van ilyenkor... beigazolodott a sejtésem, nem jo ötlet vele összebarátkozni, mert sokféle betegséget terjeszthet. A másik jopofa állat amit sokszor látunk errefelé a fekete mokus, rengeteg van belöle. Már megszokták az embereket és hogy senki sem bántja öket, igy egész nap kedvükre ugrándoznak a fákon. A sok pozitivum után pedig jöjjön egy kis negativum is felfrissülésként :) Merthiszen én alapvetöen nem vágtam magam hanyat ettöl a huuudejo helytöl, Papi sokszor izgult is emiatt. Az lehet, hogy pont rosszkor érkeztünk, mert sokat esik az esö és hidegebb van mint amit megszoktam ( bár az esernyöt még egyszer sem nyitottuk ki és egész télen alig megy 0 fok alá a hömérséklet) de én annyi szépet és jot olvastam erröl a helyröl és hogy a világon ez az egyik leg "élhetöbb" hely, hogy mennyire gyönyörü... Néztem én sokmindent, de eddig szerintem semmi extra. Átlagos. Az "élhetöséget" meg hagyjuk, nem olcsobb mint máshol. Mindenki azt kérdezi: és hogy tetszik? Én meg olyan sz@rul érzem magam ilyenkor... föleg ha az itteniek kérdezik... mit mondjak? Hazudni nem szoktam, most miért tenném? Az igazat meg olyan gáz mondani... Ugyhogy ilyenkor "finomitok" egy kicsit de az igazat mondom. Sokszor furcsát érzek ilyenkor, mintha valamiért nem örülnének, söt meghökkennének az emberek a hallottakon. Aztán mentségemre gondolják, hogy biztosan azért van ez igy, mert Dubaibol jöttem... Apropo! És olyat ki hallott már, hogy érdekes modon nincs klasszikus honvágyam az otthonom iránt, onnan az emberek hiányoznak szörnyen, nekem Dubaiba van honvágyam. Sokszor pityergek emiatt a mai napig... föleg mikor Papi kivetitette slideshowba zenével a Dubai képeket. Rittam ám rendesen, elöjött minden. A családomat szoktam képeken nézegetni, a barátaimat pedig az iwiwen :))) még jo hogy van iwiw :) rajtam meg csodálkoznak, hogy miért vagyok netfüggö... pl : ezért!

Persze nem mindig a gép elött ülök, találtunk egy nagyon jo kreativ boltot (ahová simán be tudnék költözni) és természetesen millio izgalmas dolgot a boltban, ahol beszereztünk némi "tulélö csomagot"  többek között tortadiszitéshez szükséges anyagokat és eszközöket ( nagyon szép marcipánrozsákat tudok ám csinálni), valamint festményhez valokat. Egy festményem már el is készült, egy fehér lo feje. Azt hiszem igy elsöre nem is rossz :))) Most két tájképet festek házikoval, azért kettöt, mert az egyik olajfestékkel készül és mint tudjuk az olajfesték száradási ideje napokig tart, addig ha tehetem festem a másikat. Bár szeretnék több idöt tölteni ujdonsült dolgaimmal, sajnos nem mindig van rá lehetöség. Pedig már nagyon régota szeretnék festeni... Hiába, még mindig kevés ez a huszonnégy ora!

Félkész lovam :) 

Megérkezésünk ota egyre csak rohangálunk, most mintha lenne egy kis idönk fellélegezni. No nem sok, de azért mégiscsak jobb a helyzet. Vasárnap délután kirándultunk egyet! Azért tulzásba nem vittük a dolgot, csak ide a szomszéd parkba ugrottunk le...

Most a Downtownban lakunk és mellettünk van a Stanley Park, ami konkrétan egy kis félszigetecske, ahol a szo szoros értelmében burjánzik a természet. Körbe lehet rajta kocsikázni, vannak látványosságok, játszoterek, éttermek stb... És van ott egy nagy akvárium, ahol delfinek és belugák is vannak és annyira okosak, hogy még müsoruk is van :))) Meg is néztük :))) Csináltunk is pár képet. Apropo képek! Még nem igazán fotoztunk, (nagy sajnálatomra) csak egy párat kattintgattunk, azokat fel is tettem a webalbumba. Van a rolam készültek között is egy pár - értelem szerüen rolam készült és csináltam egy uj "Vancouveri fotok" nevüt is a Dubai mellé. A problémám csak annyi, hogy nem tudok ide ujjabb slideshowt rakni... egyenlöre... vagymi :DDD  De! Ha valamelyik itt a blogban találhato képek v. slideshowra kattintassz kétszer, akkor kinyilik a webalbum és ott megtalálod az uj Vancouverit is. Igaz még csak egy pár képet raktam bele, ezek mind saját termésüek, szoval a minöségük hagy némi kivánni valot... De természetesen folyamatosan böviteni fogom, amint idöm engedi még majd szermányolok is jobbakat :) Sajnos egyenlöre még sok dolgunk lesz egy ideig, a másik gátlo tényezö pedig az idöjárás. Mivel itt a tél a nyakunkon, egyre többet fog esni az esö is :(

Szoval egy kis ideig még nem nagyon leszek blogaktiv. Hogy meddig, az jo kérdés, elméletileg okt. 19 körül érkezik a konténerünk, utána költözködés, berendezkedés, kicsomagolás, stb... Remélem hamar tul leszünk a nehezén :) és természetesen ha lesz idöm és energiám irok :) Addig pedig gyüjtögetem az irnivaloimat itt, a kis felhökarcolo tetején, a harminckettedik emeleten :)

Szoval tul vagyunk a nagy utazáson, pár napja érkeztünk meg az amerikai kontinens észak-nyugati partjához. Az ujjabb kalandozásaink helyszine ezuttal Vancouver lesz :)

Ez a nagy utazás az ok, amiért nem irok ide egy ideje. Még egy kis ideig biztosan lesz egy kis csuszás, de amint lehet ujra irni fogok :)  Egyenlöre folyamatos rohanásbol áll az életünk, rengeteg elintézni valonk van, mint pl: papirok rendbetétele, biztositás, házat keresünk, kocsit, iskolát és persze felfedezzük valamennyire a várost, hogy mit és hol tudunk beszerezni, stb...

Sajnos most is annyira fáradt vagyok, hogy egyetlen éppkézláb mondat sem jut az eszembe, ilyenkor jobb ha elmegyek aludni... de nemsokára jelentkezem és akkor bepotolom a lemaradást :)

Bár Papi egyre jobban hiányzik, azért jo itthon lenni. A családommal, a szeretteimmel, a barátokkal, ismerösökkel találkozni :) Elég sok emberrel sikerült összehozni a megbeszélt találkozot, csak egy páran maradtak ki, de ezekben az esetekben nem rajtam mulott a dolog... Én mindenkire szakitottam idöt, sajna egy páran ezt nem viszonozták...

Nem egy olyan eset is elöfordult, amikor megbeszéltünk egy idöpontot, én ugy osztottam be az idömet, hogy az jo legyen, erre az utolso pillanatban lemondja. Eddig még nem nagy gáz, csak kellemetlen, tekintve a rövidke itt tartozkodásomat és a rengeteg dolgomat... megoldom. Ilyenkor azt a visszajelzést adom, hogy majd szoljon ha ráér. Aztán vagy szol, vagy nem. Ha valaki tényleg akar velem találkozni, megoldja. Aki meg nem, az ugye nem fogja megoldani. Hát páran nem oldották meg eddig, pedig lett volna rá idö böven, ezután meg sajnos már késö lesz... Csak utána nem szeretnék szájkaratés visszajelzéseket, hogy persze mert ...izé, meg hogy én vagyok a hunyo, stb... Merthogy akkor ugye rendberakom a dolgokat és az nem fog tetszeni :) Teljesen természetes, hogy az életünk során eltávolodunk emberektöl és vissza. Aki nem ért rá, annak bizonyára nem vagyok olyan fontos. Akkor én meg mit erölködjek? Ezért nem is nagyon sajnálom ezeket, nem kár értük. Ha most nagyon csunyán akarok fogalmazni ( és lehet ezért megsértödnek páran, de kinek nem inge ne vegye magára) hulljon a férgese... De annak örülök, hogy ezekböl sokkal kevesebb van, mint akikel találkoztam és örömmel, szeretettel fogadtak :) Akár az utcán véletlenül összetalálkozva, akár elöre megbeszélve. Jo amikor az ember érzi, hogy tényleg szeretik, fonos másoknak, kikérik a véleményemet, a tanácsomat, megosztják velem éppen aktuális örömüket, gondjaikat, elmesélik mi történt velük és kiváncsiak az én életemre is. :) Érzem, hogy bármikor számithatok rájuk és ök is rám. Ezek a fontos dolgok, ettöl lesz gazdag valaki.

Voltam osztálytalálkozon, esküvön, rengeteg régi ismerössel, baráttal találkoztam és még ha néha többen is voltunk, mindig sikerült egy-egy kis idöre külön is beszélgetni mindenkivel. Éreztem a szeretetüket, a megbecsülésüket, a tiszteletüket és amikor valaki azt mondja nekem, hogy igazán respektál, valahol egy visszajelzést kapok, arrol, hogy milyen embernek ismertek meg és látnak mások. Ennél pozitivabb dolog nem hiszem hogy történhet emberek közötti kapcsolatokban :) Volt nem egy rég nem látott barát is, aki személyiségéböl adodoan alig szolalt meg, csak éreztem a szeretetét, az örömét, hogy lát engem. Voltak akiktöl alig tudtam elbucsizni olyan hosszan ölelgettek és azt hajtogatták, hogy vajon látnak e még valaha... Ha ezekre a pillanatokra visszagondolok... Ezt nem lehet leirni... Az öszinte szeretetet :)

Már tényleg nem sokáig leszek itthon. Sok dolgot sikerült elintéznem, de még van egy pár feladatom... csak nehogy valami kimaradjon  :/  Ma például bementem a K&H bankba megszüntetni a régi számlámat, természetesen most sem csalodtam bennük. Az egyik ok amiért meg akarom szüntetni a számlámat náluk, mert a miskolci fiokokba csak három napi hidegélelemmel érdemes elindulni. Egy ideig probáltam megörizni a hidegvéremet, sajnos ez nem mindig sikerült. Volt amikor X idö várakozás után kivertem a hisztit és "eröteljes hangnemben" kérdeztem, hogy: mivan nem kell a pénz? Akkor viszem máshová! Érdekes modon abban a pillanatban akadt egy munkatárs aki hirtelen ráért velem foglalkozni... Ma felkészülten indultam a bankba, de ismét sikerült eltántoritaniuk, ahogy beléptem -volna- a bankba, meglepödve tapasztaltam, hogy nem férek be a tömegtöl. Okos kis buksimon azonnal átvillant a felismerés, hogy nem ám valami jo dolog történik itt -pl felhötlen boldogsággal dobálják a pénzt az épp arratévedt embereknek-, tuti hogy már megint valami zür van! Mint mindig most is igazam volt :) Kiváncsi természet lévén bepillantottam és látom, hogy a sorszám oszto gép a goc közepe, ahol magukat okos programozonak hitt emberek és biztonsági örök reménytelen harcot folytatnak egy szerencsétlen bitbombával. Na azzal a sunggal amivel bementem, már fordultam is ki. Majd holnap ismét megprobálom...

Elöre szolok, ettöl az irástol a mimozalelküek ovakodjanak!!! Bocs, de néha elöjön az anyatigris...

A mai napom ismét mozgalmasra sikeredett. Szokás szerint jöttem-mentem-intézkedtem, testileg és lelkileg is teljesen lefáradtam. Rövidke itthonlétem lassan a végéhez közeledik és emiatt a még elintézetlen ügyeket rendbe kell raknom, mivel egy jodarabig nem tudok majd hazajönni. Az egyik "feladatom" volt, hogy a lányom vizumához, az apjátol egy kiutazási hozzájárulást keritsek... A történet elözménye a következö:  gyermekemet az édesapja tizennyolc éve hanyagolja,nem látogatja, gyermektartásdijjat nem fizet, soha egy sport szeletet sem adott neki, még sátoros ünnepekkor sem. Amikor a már felcseperedett lányom megkért, én elmentem a biroságra és elinditottam a nemfizetés miatti pert... természetesen hiába... nem mondom, jol jött volna némi támogatás töle, de mint mindig, én tettem amit tudtam és ahogy tudtam, felneveltem egyedül a gyereket. Voltak könnyebb és nehezebb idöszakaink egyaránt, amikor szükség volt rá, a szüleim segitettek mindig. Most viszont nem volt mese, muszály volt megkeresnem apukát.

Mivel nem találtam otthon, a testvérével beszéltem, elmagyaráztam miröl van szo és üzenetet hagytam neki telefonszámmal. Másnap hivott is, mint kiderült nem a puszta joindulat vezérelte. Erre én már számitottam és elöre kitaláltam mivel fogom "inspirálni": mivel igy sem kapunk egy petákot sem, nem lesz nagy veszteség, ha nagylelküen felajánlom neki, hogy ha aláirja a papirt, békén hagyom. Ha viszont nem szeretne autogrammot osztogatni közjegyzö elött, ujbol elinditom a pert és addig megyek amig muszály lesz fizetnie, vagy az államnak, vagy nekem. Tudtam, hogy ez az egyetlen amit mondhatok, más "adu" nem volt a kezemben végszükség esetére. A mintaapák gyöngye viszont megelözött, elsö dolga volt a telefonba duruzsolni feltételét: aláirja a papirt, ha lemondok a gyerektartásrol! Eddig ugyan nem volt bejelentett munkahelye ahonnan vonták volna, de pont most lett. Menjek be a munkahelyére reggel kilencre és ott szoljak, hogy ne vonják a tartásdijjat, utána tizkor aláirja a közjegyzönél a papirt. Ujdonsült történetünk egyik mozgatorugoja sajnos szerény személyem jellemrajza... Már amikor meghallottam a hangját, akkor felszökött a vérnyomásom és hirtelen neurotikus tüneteim jelentkeztek, amikor pedig eljutott az agyamig mondanivalojának lényege, bicska helyett egy szamurálykard csattant ki a zsebemben... Hiába mult el tizennyolc év, egy pillanat tört része alatt felelevenedtek a régi, évekig tarto, szépnek korántsem nevezhetö emlékek, az összes aljas és számomra meglehetösen fájdalmas tettei... Szoval zaklatott lelkiállapotom elsödleges reakcioja a vérszomj lett. Nem érdekelt a pénz, csak az a hihetetlen gondolatmenet, ami ennek az embernek már rég nem nevezhetö, zavarodott elmélyü alkoholfüggö vegetácionak az agyát helyettesitö cefreállományában kibontakozott. Ez az emberi és erkölcsi legalapvetöbb elemeket taposo kinyilatkoztatás, az elv, a stilus, az eljárás, a hozzáállás... Nem kezdem el most taglalni, hogy egy átlagos, normális ember hogyan szokott, (hogyan kéne) viselkedni a saját gyermekével, ezt mindenki tudja. De egy ilyen lény, aki (egy másik házasságábol született gyermekének a nevét sem tudja megmondani, pedig együtt éltek!) nem hajlando tudomásul venni, hogy egy gyerek is ember, hogy vannak érzelmei, hogy szeretetre vágyik, hogy mekkora felelösség egy uj kis élet terelgetése... Az állatok is védik a kölykeiket... csak a férgek nem. Tehát az én szememben ez nem ember, inkább nevezem féregnek, akit agyon kell taposni. Aki soha senkire és semmire nincs tekintettel, mindig csak a saját törvényei szerint él, aki csak az önmaga érdekeit nézi és bármilyen eszközzel képes másokon átgázolni, belerugni, fájdalmat okozni, aki csak az önmaga által elképzelt világban él és nem vesz tudomást az azon kivüli dolgokrol... Felmerül bennem a költöi kérdés: minek nevezzelek? Egy a valoságtol és realitásoktol teljesen elrugaszkodott, a környezetéhez abszolut nem alkalmazkodo, mindenféle törvényeket elutasito ...hmm... organizácio vagymi. Iskolapéldája az alkohol és az ostobaság káros hatásainak... Megszakitva mérhetetlenül dühös forrtyogásomat, folytatom a történetet: Akkor hirtelen azt válaszoltam, nem érek rá tiz elött, mert dolgom van, de tizkor már a közjegyzönél kell lennünk, ugyhogy ott majd megbeszéljük a továbbiakat. Ezzel hirtelen eszembe jutott gondolattal egy kis idöt nyertem.

Ma reggel ismét felhivott még a találkozo elött: Utána érdeklödött és kiderült nem olyan egyszerü lemondanom a tartásdijrol, mint gondolta, ezért mivel pontosan tudja, hogy ö két honapig fog ujdonsült papiron létezö bejelentett munkahelyén dolgozni és ez alatt az idö alatt 25000.-Ft ot fognak levonni töle, én azt elöre fizessem ki neki, különben nem ir alá semmit! Én erre elmagyaráztam, hogy az ö aláirása nélkül is boldogulunk, csak igy egyszerübb lenne és két lehetösége van, mivel most nincs pénz nálam ( erre azonnal közbeszolt, hogy kérjek valakitöl... de sajnos nem volt kitöl) én megigérem, hogy amint megkapom a gyerektartást, visszaadom neki-> viszont elötte az autogramot letudjuk. Vagy pedig nem ir alá semmit, de akkor felkészülhet a sorozatos és hivatalos zaklatásra, pereskedésre, amit megspékelhetünk egy kis börtönnel is, plusz pénzt nem fog látni a büdös életbe... de számtalan jobbnál jobb ötletem van arra, hogy mitöl lennének nyugtalan percei. Szoval döntse el mit akar. Erre azt mondta, ö csak azt akarja ami JÁR neki!!! Csendben szabadjon megjegyeznem, épp az évek ota nem fizetett gyermektartásdijjrol beszél az apa! Azért akkor megemlitettem, hogy szerintem ne essen tévedésbe, ezesetben mivel joval meghaladta éveinek száma a gyermekkor határát, ez sajnos nem igy van... Aztán ujbol feltettem a nagy kérdést. Rövidke mérlegelés után, kicsit kelletlenül, de döntött. Ott volt a közjegyzönél. Én is a gyerekkel... akinek nem mert a szemébe nézni.

Ismét voltunk az orvosnál allergia ügyben. Legutobbi látogatásunkkor kaptunk három receptet: egy tablettát és két krémet irt fel az orvos. Az egyik krémet reggel és nappal, a másikat este és éjszaka kell használni. Reggel az elsö dolgunk volt kiváltani a gyogyszereket. A tablettát ideadták, de a krémekre délutánig kellett várni. Szoval a tablettát azonnal bevette a gyerek, a krémeket pedig rendeltetés szerüen este és következö reggel használta...

És lássatok csodát! Már délre eltüntek mindenhonnan az ekcémás felülfertözött sebei!!! Nem hittünk a szemünknek, ekkora javulást hosszu évek ota nem láttunk :) Már nem is emlékszem rá, hogy mikor volt utoljára ilyen szép a gyerek böre. Akkor ugy gondoltam, bejött a megérzésem, ez az orvos tényleg tudja a dolgát. Természetesen megvártuk az egy hetet és készültünk a következö vizsgálatra, ami pontosabban egy alapos allergia teszt, ami szintén egy hétig fog tartani. Szoval eljött az idö és mi ismét felmentünk pestre, bevásároltunk, becsomagoltunk egy hétre valo ruhát, stb... és elmentünk a rendelésre. A doktornö (természetesen velünk együtt) nagyon meg volt elégedve a látvánnyal és közölte velünk, hogy nincs szükség az allergia tesztre, mert ugy látszik az van amire gondolt, miszerint ez nem is allergia, hanem egy baktérium okozta a problémát. Hiába irt fel számtalan orvos számtalan szert a gyereknek, a krémek külsö használata kevés volt, belülröl is kellett volna egy baktériumölö szert adni neki. Teljesen elképedve hallgattam és elsö meglepetésemben azt kérdeztem: ééévek ooota??? A választ mosolyogva, bologatás kiséretében kaptam. Igen. Tehát közel tiz éve a gyermekem azért szenved az állando sebeitöl, mert egy orvosnak sem jutott eszébe, ami neki, senki nem volt hajlando (még magánrendeléseken sem!) a szokásos rutinvizsgálaton kivül, egy alaposabb kivizsgálásra. Most pedig ennyi idö után egy szem gyogyszertöl és egyszeri krémhasználattol gyönyörüen elmultak a sebek!!! Hihetetlen! Szoval gratula (tisztelet a nagyon ritka kivételnek) a tiz éven keresztül meglátogatott összes orvosnak! A hozzáállásuknak, a szakértelmüknek és az egész egészségügynek... Már csak azt a rengeteg szenvedö embert sajnálom, akik nem jutnak el ehhez az orvoshoz és továbbra is félrekezelik, félrevezetik öket...

Azért még mi sem iszunk elöre a medve börére, egyenlöre folytatjuk és betartjuk az utasitásokat, a következö kontroll két hét mulva esedékes. Ha akkor is minden rendben lesz, én még egy kis ideig a lelkem mélyén biztosan aggodni fogok, nehogy ismét elöjöjjenek a sebek... reménykedek, hogy nem fognak... És persze sokak bánatára ismét találtam magamnak önigazolo tanulságot a történtekben: Soha nem szabad feladni, mindent meg kell tenni egy cél érdekében és hogy nem olyan szörnyü dolog az a bizonyos makacsság és akaratosság. És nyugodtan álmodozzunk akár elérhetetlen dolgokrol-> csak tegyünk is érte :))) Ismét engem igazolt a történet, nem szabad belenyugodni semmibe. Kitartás! :DDD

Mostanában sokat vagyunk pesten. A lányom valamire allergiás, de évek ota nem derül ki, hogy mire. Orvostol orvosig járunk, eddig sajnos nem javultak a panaszai. Nemrég egyik barátnöm ajánlott egy magánklinikát, neki ott sikerült jo tapasztalatokat szereznie, több év után ott jöttek rá, hogy mi a panaszainak okozoja. Szoval mi is ellátogattunk a magánklinikára tegnap.

Elsö probálkozásunk azért ott sem volt zökkenömentes, mivel a megbeszélt idöpontunkat aznap reggel lemondták és késöbbi idöpontot adtak. Nem is lett volna probléma, ha nem miskolcrol indultunk volna elözö nap... (utazás költségei, kaja, pia, nö...) De sebaj. Tegnap végre eljutottunk a nemzetközileg is elismert orvosok egyikéhez. A vizsgálaton a doktornö arckifejezése ismerös volt, némi tanácstalanság sugárzott belöle. Kérdezösködött egy darabig, jegyzetelgetett, keresgélt a papirjai között, aztán felirt három receptet és közölte, hogy várjunk pár percet, mialatt rendezzük a számlát, ö felhivja az egyik kolléganöjét és átirányit minket hozzá, mert csak az a bizonyos kolléganö tud elvégezni egy alapos kivizsgálást az egész országban. Ha valaki, akkor ö tud valamit kezdeni a problémánkkal, mert ö a legjobb a szakmában. Természetesen mi rendeztük a számlát, ami 12000.-Ft volt. Pár perc mulva telefonnal a fülén, izgatottan intett nekünk, hogy menjünk be a rendelöbe. A telefonbeszélgetés utolso szavait hallottuk: Jo, jo, addig még odaérnek. Ezután sietösen felirta stilszerüen egy receptre, hogy hová kell mennünk, kit kell keresnünk és még egy rögtönzött térképet is rajzolt, a szerinte legrövidebb utrol, hogy minnél hamarabb odaérjünk, ha netán mégis elkésnénk, leirta a kolléganö mobilszámát is. Ezután mi természetesen lohalálában rohantunk át a városon, én azt sem tudtam merre menjek, mert a leirt utvonal kicsit zavaros volt és számitottam a délutáni csucsforgalmi dugokra is, tehát megprobáltam kikerülni azokat. Utolag meg kell állapitanom, hogy ismét nagyon ügyes voltam, simán odaértünk... :) Szerencsénk is volt parkolás ügyben, szoval nagyon hamar odaértünk, mindent megtaláltunk azonnal. A kolléganö már várt minket, ismét elmondtuk a panaszokat és hihetetlen modon most más érzetet keltett uj reménységünk arckifejezése. Mármár hiányérzetet keltöen, nem éreztem a szokásos tanácstalanságot... mintha kapisgálna valamit a dologbol. Egy gondolatnyi kérdés suhant át az agyamon: vajon tényleg tudja a dolgát, vagy csak a már régota ismerös és sokszor csaloka mérhetetlen önbizalom miatt néz ki ugy, mint aki tudja mit csinál? A hirtelen belémötlö kérdésem azonnal elillant, amikor a vizsgálat iránti kérdésemre reagálva, számomra uj dolgokat tartalmazo szavait hallottam, miszerint az eddigi vizsgálatokat hibásan végezték... és elmagyarázta miért. Az elözöleg 12000 ért felirt receptekre azt mondta az nem jo és felirt ö is hármat, adott pár utasitást, amit be kell tartanunk és megbeszéltük a következö találkozásunk idöpontját...

Szoval az elkövetkezö hetekben igen sokat kell pestre szaladgálnunk, igen sokat kell orvosra költenünk és igen sok dolgot kell majd betartanunk. A magánklinikán 12000ért kaptunk egy nevet és egy cimet, nomeg némi papirhulladékot. Kiváncs vagyok, itt mennyiért mit kapunk majd... De azt mondják, a remény hal meg utoljára! Én egyenlöre már azt is haladásnak tekintem, hogy nem a szokásos utasitásokat hallottuk, miszerint: ne fürödj, ne vakard, stb... és hogy valaki, orvos létére nem szégyellte a saját tehetetlenségét, hanem megprobált a töle tellhetö modon, valahogy segiteni. Mégha nem is tudott gyogyirt a bajunkra, legalább tett valamit, továbbküldött minket a szerinte legjobb helyre. Én ezt inkább hivom orvosnak, mint az eddig megismert önelégülteket...

Szoval már több mint egy honapja itthon vagyok. Valamiért ugy képzeltem a hazajövetelem, mint valami "nyári szabadságot" hogy majd hazajövök, egy ideig rohangálok, elintézem ügyes-bajos dolgaim és utána mint valami nyaraláson, majd csak tengek-lengek, élvezem a napsütést és a semmittevést, idömilliomos leszek, aztán ha eljön az idö, megyek tovább a dolgomra...

Na ez nagyon nem igy van! A rohangálás és az intézkedés nem akar megszünni, amikor már azt hiszem, hogy tul vagyok minden elintéznivalomon, akkor jön egy ujjabb adag, aztán még egy ujjabb és igy tovább... De mint mindig, most is találtam valami pozitiv dolgot az életkémben :) Felfedeztem egy ujjabb dolgot :DDD Látom a jövöt!  :DDD És azt látom a jövömben, hogy még nagyon sokáig, nagyon sok dolgom lesz, rgo még nagyon sokáig, nagyon sokat fogok rohangálni... Szoval röpke kis itthonlétem alatt nem valoszinü, hogy sok idöm lesz henyélni, (amit persze szörnyen sajnálok) de ugy gondolom ezen nem érdemes sokat szörnyülködni, egyszerübb, ha beletörödök a sorsomba... Ami néha zavarni szokott, hogy még sok baráttal és ismerössel függöben van a találkozóm és a sok halogatásnak sértödés lesz a vége. Mostanában nap mint nap kapok kissebb nagyobb szemrehányás szagu jelzéseket, megjegyzéseket: " Itthon vagy és nem is szolsz? Nem akarsz velem találkozni? " stb... De! Nagyon szeretnék mindenkivel találkozni és beszélgetni egy jot, sokkal jobban érezném magam én is a börömben. Nem hiába tartom a kapcsolatot pont azokkal az emberekkel akikkel, hanem mert szeretem öket, a társaságukat, jol érzem magam velük és jo velük beszélgetni... Probálok szabad oráimra és estéimre megbeszélni egy-egy röpke találkozot, de sokszor annyira fáradt vagyok, hogy ragad le a szemem, egyszerüen nincs energiám semmire, de ez nem azt jelenti, hogy nem akarok. Csak elhalasztom az idöpontot. Ez persze nem jut eszébe senkinek... Ezért aztán marad a szemrehányás szagu kommunikácio és a burkolt sértödöttség, valamint ezek széles tárházának a választékos egyvelegei. Azt hiszem ismét megtapasztaltam egy ujjabb dolgot az emberi kapcsolatokrol, kezdem kapisgálni, hogy miért szakadnak meg kapcsolatok, barátságok egy-egy, az enyémhez hasonlo helyzetben lévö emberek életében. Hogy miért csak pár emberrel tartanak kapcsolatot a külföldre szakadt hazánk fiai. Nem biztos, hogy azért, mert " pökhendiek" és nagy arcuk van, mert esetleg "jobban" élnek. Inkább azért, mert a barátok, ismerösök nem értik, nem látják át az életüket és ha már nem értenek valamit az emberek, könnyebb nekik, ha megmagyarázzák maguknak azzal, hogy a régi barátjuk megváltozott, természetesen negativ irányban... Arrol már nem is beszéve, hogy van akinek nincs ideje soha: én a millio dolgomon és erömön felül, szakitanék idöt és energiát a találkozásunkra, (de sajnos az itthon töltött idöm véges, én nem biztos, hogy két hét mulva is itt leszek) erre neki fontosabb dolga is van nálam Pl: olyan emberek látogatása, akivel naponta találkozik, alvás, napozás, stb... Szoval neki sok a dolga, de nekem ne legyen, különben vérig sértödik! És természetesen én vagyok a dög, joggal tehet szemrehányást, mert nem érek rá amikor füttyent... Szerinte. Szerintem meg elmagyarázom, hogy ez igy nem egészen kerek. Na akkor meg az a gond. Én meg varrjak rá gombot...

De mint már régota tudjuk az ember alapvetöen gyarlo, önzö, stb... és mindemellett tökéletes is :) és mi ugy szeretünk mindenkit ahogy van. Nem hiába pont velük barátkozunk, hanem azért, mert elfogadjuk öket az összes hibáikkal együtt. És ha ez kölcsönös, azt hivják barátságnak :)

Már tudok itthonrol netezni, Papi elküldte a régi laptopot. Hál' istennek, mert már elvonási tüneteim voltak :) Igy már meg tudom nézni a leveleimet és a fontosabb dolgokat, bár nem sok idöm van rá... Amiota hazajöttem föként "rohanásbol" áll az életkém, jövök, megyek, intézkedek, mindenféle hivatalos dolgokat intézek. Eddig még csak a szük családot volt idöm meglátogatni és barátnözni is csak egyszer voltam, igen rövid idöre :(  pedig már nagyon jo lenne dumálgatni egy kicsit a barátaimmal, ismeröseimmel is. Jo lenne egy kicsit nyugodtan pihengetni, lustálkodni is, szoval remélem ezeknek is eljön az ideje egyszer! Egy kicsit megneheziti a dolgom az idöjárás, mostanában tombol a kánikula itthon, tegnap is az erkélyen 40 fok volt árnyékban és ezt klima nélkül egy panelházban, esetleg a kocsiban megsülve, egy kicsit nehezen viselem...

 Végre hazaértem :) A véget nem érö utazás után ismét fáradtan, de már itthon vagyok. Az elsö hét elég sürüre sikeredett, valoszinüleg még egy pár hétig pörögni fogok, de idövel reméljük változik a helyzet...

Végre személyesen találkozhattam az uj kis családtagunkkal, Pöcökkel is :) Gyönyörü, igazi életrevalo kis rosszcsont csivava :) Már az elsö pillanattol elfogadott engem, mintha már régota ismernénk egymást... Szoval neki én vagyok a nagymamája :DDD

Viszont van egy kevésbé kellemes hirem is. Sajnos a laptopot vissza kell vinni Dubaiba garanciális javitásra és sajnos amig Papi vissza nem hozza, addig nem lesz itthon gépünk :( Nézegettünk itthon is, hogy veszünk egyet helyette, de nagyon hamar feladtuk. Katasztrofa az itthoni kinálat! Öskori leleteket árulnak horror áron... Ugyhogy egy darabig netkávézobol tudom csak megnézni a leveleimet is :(

De ha gépközelbe jutok mindenképp irni fogok akkor is :)

Sajnos már csak két napot töltök Dubaiban, 24-én vasárnap repülünk haza. Ez alatt a két nap alatt rengeteg dolgunk van, készülödés, intézkedés, vásárlás, pakolás, csomagolás, költözködés...

Szoval nem lesz idöm irni, már csak ha otthon leszek...

Sorry

 Nemsokára hazautazom. Már nagyon várom a percet, amikor megölelhetem a családom, a szeretteimet, föleg a gyermekemet. Érdekes modon az itt tartozkodásom ideje alatt egy percig sem volt honvágyam, csak az emberek hiányoztak. A hely maga nem. Pedig én szeretek otthon lenni, tökéletesen jol érzem magam a városban ahol születtem, az otthonomban, a telken... bárhol. Belölem hiányzik az a bizonyos utazási, vagy világlátási vágyakozás.

 Mégis valamelyik este amikor kocsikáztunk hazafelé, csak bámultam ki a kocsi ablakán, néztem a suhano házakat, fákat, embereket... és arra gondoltam, lehet, hogy már nem sokáig láthatom ezt a helyet, nem érezhetem ezeket az izeket, a börömön ezt a meleget... és hirtelen összeszorult a szivem, egy könnycsepp gördült le az arcomon. Csak néztem ki az ablakon és csöndben sirtam, potyogtak a könnyeim... Mert lehet, hogy már nem fedezhetem fel többé a várost, a tájat, nem láthatom a már elkészült épületeket, nem sétálhatok az itt élö emberek között, az itteni barátokat sem fogom látni... annyi mindent akartam még megismerni itt, olyan sok helyen nem jártam még... Szeretek itt lenni, élni, szeretem ezeket a csodálatos épületeket, szeretem ezt a meleg tengert, az autokat, szeretem az ételeket, szeretem ezt a sokféle embert, a sokféle ruhájukat, én még a homokot is megszerettem. Azt hiszem én  mindent megszerettem itt. Még a sok hálistennek negativ IQval rendelkezö indiánokat is, bár ök azért felbosszantottak egy párszor :) Megtanultam átvészelni a ramadám idöszakát is és már nem látom olyan szörnyünek, mint anno.

Probálok keresni valami olyan dolgot ami szörnyen zavarna... de nem találok. Még ezt az iszonyatos meleget sem. Azt hiszem bárhogy alakuljék is az életem, Dubai már mindig kedves marad a szivemnek. Az én Dubaim :)

 Van egy mondás, miszerint nincsen lehetetlen, csak tehetetlen. Van benne valami :) Az én esetemben, mivel egy olyan dologrol szeretnék irni, amit konkrétan nem lehet...

 Azt hiszem a legprofibb leirás sem egyezne a valosággal. Egy helyet, egy országot, egy kis miliöt, egy illatot, egy érzést nem lehet elolvasni igazán. A másik gond, hogy mint sokminden a világon, ez is relativ és nézöpont kérdése... És azt az aprocska tényt, hogy én nem vagyok iro, már nem is emlitem. Ezért én ugy döntöttem, azt probálom leirni ami az enyém, amit én látok, érzékelek, amit a magamévá tettem.

 A következö publikáciok nem lesznek reálisak, csak az én oldalamrol. Leirom az  ÉN DUBAIMAT. Ahogy én látom, tapasztalom, érzem és gondolom, ahogy én élem meg.

  Szoval mégsem tudtam teljesen nyugton maradni és tettem fel pár uj képet a Dubai slideshowba. Igy már kb 370 képet nézegethettek. Jol össze is kutyultam öket :)

 Azt ugye nem felejtettétek el, hogy nagyobb méretben is megtekinthetök a fotok, csak kétszer rá kell kattintani valamelyik képre és kinyilik a webalbum... Vegyesen vannak az én általam készitett és a nem általam készitett képek :))) Igy már jobban tükrözödik az "igazi Dubai " nem csak a modern látszik, hanem a régi is, nem csak a gazdag, a szegény is, a természetes és a mesterséges...

 Tudom, hogy a lehetetlenre vállalkozom, amikor megprobálok egy kis izelitöt adni, egy kicsit megmutatni valamit a városbol... Hiszen ez itt a végletek birodalma... :)

  Bocsi, amiért nem irtam. Nem tudom miért, de mostanában nem vagyok tul jo passzban, szörnyen fáradtnak érzem magam és a hátammal is történt valami, mert nagyon fáj, sokszor ülni sem tudok, le kell feküdnöm :(  A fáradtság miatt gondoltam már arra is, hogy megint elöjött az anaemiám, dehát szedem a vasat...  A hátamra pedig használom a tens gépet, az majd helyrehozza... remélem :) 

Na nem akarom most felsorolni az összes kinom, a lényeg az, hogy most szörnyüen nagyon rosszul érzem magam... legalább 96 éves rozogának :(((

Szoval nemsokára jelentkezem, merthogy volna miröl irnom, de jelenlegi körülmények között sajnos nem megy. Annak pedig nem látom értelmét, hogy csak azért irjak, mert kötelezö lenne... De mindenképp potolom a lemaradást! Egyszer csak azt fogjátok itt látni, hogy megtáltosodtam és egy egész litániát irtam :) 

 Még mindig beteg vagyok és ráadásul most már fáj a fejem és a hasam is. Vettem be fájdalomcsillapitot, de nem nagyon hat. :( Inkább irok egy kicsit, igy elterelem a figyelmem magamrol. Leirom a mult hétvégi kirándulásunkat. Eredetileg Fujairahra készültünk, egy kis bungallos hotelkába, de amikor oda értünk meggondoltuk magunkat és tovább mentünk másfelé. Elöször felmentünk az ottani hegyekbe és egy off-road térképet használva a wadiba vettük az irányt.

A wadi tulajdonképpen egy nagy folyomeder, ami csak a nagy esözések miatt telik meg vizzel, de akkor rendesen. Nem szeretnék olyankor ott lenni, amikor azokrol a hatalmas szakadékokkal teli hegyekröl egyszerre lezudul az a rengeteg viz. Tiszta Indiana Jones filmbe illö jelenet lehet. Aki akkor odatéved... nem sok esélye van. Nem csak a viz miatt, hanem mert itt jol látni, hogy mennyi és milyen hatalmas sziklákat görget magával a természet egyik alapeleme. Félelmetes és egyben gyönyörü látvány, itt tudatosul az emberben igazán, hogy mennyire aprok és védtelenek vagyunk mi emberek, a civilizácio és a teremtés koronái. Utközben szoktunk látni kis kökunyhokat, amik csak egyszerüen egymásra rakott kövekböl állnak. Mindenféle kötöanyag nélkül épülnek, mint a kártyavár, csak a kövek sulya tartja össze öket, fölösleges is lenne ilyen helyre mást épiteni, ugysem maradna meg sokáig. Ezekben a wadikban szoktak lenni kis források és vizesések is, némelyiknek saját kis medencélye van, olyanok mint egy-egy kis oázis. Az erre tévedt emberek közül egy sem birja ki, hogy ne mártozzon meg e holdbéli táj kedves kis tavacskáinak egyikében, mint mi sem :) Az egyik kis medence nagyon érdekes volt, hatalmas kövek osztották ketté. A külsö medence sekélyebb volt, a belsö egész mély, barlangszerüen körbeölelö és árnyékot ado nagy sziklákkal, kristálytiszta vizeséssel a végében, apro halacskák is uszkáltak benne. A wadi után egy Khorfakkan nevü városkába értünk és egy ottani, oceánparti hotelban szálltunk meg. Ez nem egy ötcsillagos szálloda, de nekünk egy estére és éjszakára éppen megfelelt. Itt a weboldaluk cime, igy meg tudjátok nézni: www.oceanichotel.com  Délután egy kicsit eszegettünk, volt aki a medencében lubickolt, vagy napozott, biliárdozott, lehetett volna cápák között buvárkodni, de én egy szállodai prospektusban felfedeztem, hogy a szolgáltatásaik között vannak mindenféle masszázsok is, amit nem hagyhattam ki. :) Mint utolag kiderült, jol tettem. A sok masszázs közül egy speciális indiait probáltam ki, amit tényleg indiai csinált, eszméletlen jo volt! Gyönyörü kis háziko állt a park egy félreesö, csendes kis sarkában, tényleg áradt belöle a nyugalom, a béke. Valamilyen tantra szerü halk muzsika szo hallatszott a háziko körül és a harmonia érzése csapott meg amikor beléptünk. Azt hiszem sikerült valakinek létrehoznia a nyugalom szigetét. :) Maga a masszázs is nagyon profi volt, a szo szoros értelmében tetötöl talpig mindenhol végig massziroztak elöször csak sima olajjal, aztán forro olajjal, utána pedig felforrositott kövekkel is. Tökéletesen alkalmazták az érintéseket, nyomásokat és mindenfajta masszázstechnikákat. A masszázs után szaunába is ültettek és a végén ugy léptem ki, mint akit kicseréltek, nem csak a testemnek esett jol, hanem a lelkemnek és az idegeimnek is... Mintha belülröl is megmassziroztak volna. :) Az érintés müvészete... ez jut az eszembe rola. Igy utolag azt mondom, hogy szegényebben haltam volna meg, ha nem probálom ezt ki... annyira jo volt. :) 

 Aznap este még elmentünk vacsorázni egy Golden Fork nevü filippino étterembe, ahol megkostoltam egy ujjabb gasztronomiai különlegességet, a halo halot. Alapanyagait tekintve nem tudtam ehetö ételként elképzelni, pedig finom volt. Fagyi babbal...  :)Másnap egy igazán bö, büfés (sok-sok svédasztalos ) reggelivel kezdtünk -nem csoda, hogy meg vagyok hizva- és vissza mentünk a wadiba fürdeni. Ott történt velem egy aprocska baleset :( egy haaatalmas, gonosz, csunya sárga darázs, az akkor épp legkényelmetlenebb helyen csipett meg, mivel hosszu kilométereket kellett rázos, köves folyomedrekben megtennünk a kocsiban ÜLVE. A fenekemet csipte meg! Az ülögumomat! NEM RÖHÖGNI!!! NAGYON FÁJT!!! Erre bizonyiték, hogy majdnem minden képen jobb kezemmel a fenekemet fogom :D 

Wadi

Helyiek pancsolnak

A forrásnál

Halohalo

Végre sikerült megszereznem a csemegém receptjét! Egy nagyon kedves Fülöp szigeteki leányzó leírta és elmondta a titkot :) Én ugyan még nem próbáltam megcsinálni, többek között mert itt nem nagyon lehet sertéshúst kapni, de majd otthon kipróbálom :) Többször is figyelmeztettek a hús olajban való sütésének nehézségére és balesetveszélyességére, a méretek miatt, technikai megoldásként a merítőhálót szokták használni!!!

 A húst állítólag egyszerű megcsinálni, csak egy kissebb bőrös sertés csülök kell hozzá. Először puhára főzzük bő fűszeres vízben (hasonlóan mint a kocsonyát). Teszünk a vízbe sót, vegetát, egész szemes borsot, babérlevelet, hagymát és sok fokhagymát. Ezután kivesszük a léből, hagyjuk lecsöpögni és betesszük a hűtőbe legalább fél órára, de ha egy éjszakára az sem baj. Ezután már csak egy nagy kondér bő, forró olajban (annyi olaj kell, hogy ellepje ) addig sütjük, amíg látjuk, hogy barnulgat a színe, jó ropogósra. Majdnem mint a sült krumplit. Csak itt vigyázni kell, mert nagyon balesetveszélyes, kicsaphat a forró olaj és nagyon vigyázni kell amikor beletesszük, illetve amikor kivesszük,  szerintem tényleg érdemes a sült krumplinál használatos fém merítőhálót használni!!! A bárban fel is szokták vágni, vagy irdalni.

Ez pedig a lötty amibe mártogatni kell a husit:

Jó sok chili paprikát vékonyra felszeletelünk, jó sok újhagymát apró karikára vágunk és bele tesszük bő ecetbe, teszünk bele szója szószt, egy pici cukrot és sót, vizet, összekeverjük. Ez tulajdonképpen egy híg barna lötty, amiben úszkálnak a hagyma és chili darabok. Nem árt, ha hagyjuk egy kicsit összeérni újdonsült löttyünket. Az arányokat én sem tudom pontosan, de a " nagy szakács " ezt ugy mondaná, ízlés szerint :)

Update! a szósz összetevőinek kb mennyisége:

3 chili paprika karikára vágva,

3-4 újhagyma felkarikázva,

3-4 evőkanál ecet,

7 evőkanál szójaszósz (ha lehet nem a kikoman féle)

7-10 evőkanál víz,

1 nagy evőkanál cukrot elkevergetni benne és kész is.

Mi sült krumplival szoktuk enni, a filippino halászok kézzel :DDD

 Ezen a hétvégén nem megyünk sehová, ennek az egyik oka, hogy Papi elutazott, a másik, hogy ma reggelre meglevesedett orru haldoklo betegként ébredtem. Szerintem csak jol megfáztam a klimátol. Egy kicsit érdekes a kinti 47 fokbol az indiánok által hönszeretett 18 fokban ki-be rohangálni, nem mindig tesz jot. Mivel most itthon csendes magányomban kurálodom, leirom, hogy hová nem mentünk :)

 Majdnem minden hétvégén elnézünk egy filippino bárba, amiböl rengeteg van a városban, már egy párat kiprobáltunk, de valahogy mindig a törzshelyünkön kötünk ki. Általában mind egykutya, ugyan ugy müködnek, mindenhol vannak asztalok, lehet enni, inni, (és csak itt lehet mostanában kedvenc csemegémet, a crispy patát kapni ) és mindenhol van élözene egy, vagy két zenekarral. A zenekar felállása a megszokott dobos, gitárokkal, szinti,szokott lenni egy férfi és egy buzi, valamint négy leányzo énekes, az utobbiak a táncoslányok is. Természetesen a zenekarok szinvonala hagy némi kivánni valot, de egy pár pohárka után ezt mi nem szoktuk észrevenni. A zeneszámok tekintetében egész változatos a repertoár, mindenféle muzsikát eljátszanak és lehet számokat is kérni, aztán ha tudják el is játszák. A U2 tol a Red Hot Chilin át a Celine Dionig mindent énekelnek, sokszor egész jol. A Nihalban például van egy buzi, Karolnak hivják. Aki nem is buzi, hanem lány, csak szegény fiunak született. Amikor elöször megláttam nem tünt fel semmi, azt hittem egy egyszerü leányzo, bár nem volt ugy kisminkelve mint a többi, de igy olyan természetesebbnek hatott. Tényleg nagyon jo hangja volt és épp valami szerelmetes andalgos számot énekelt szerintem gyönyörüen, a magas C t is simán kiénekelte, rögtön meg is jegyeztem, hogy milyen jol énekel ez a lány. Aztán jött a nagy meglepi! A szám közben épp a legmagasabb hangbol hirtelen átváltott és tökéletesen beleénekelte a rekedt hangu néger énekes Loui Armstrongot és utána azonnal vissza is tért az eredeti számhoz... Ö ilyenekkel szokott " viccelödni ". Én meg padlot fogtam, a fülem kettéállt. ( na ekkor lett elmondva nekem, hogy ö a buzi ) Hihetetlenül tehetséges, eszméletlen hangja van! És ha azt veszem, hogy ö palibol van... egy férfibol lehetetlen, hogy ilyen hangok jöjjenek ki, még ha ébren herélik akkor sem. Aztán meg is ismerkedtem a Karollal, tök normális, kedves, és tényleg ugy viselkedik, mintha lány lenne :) bár nekem furcsa volt, mert még soha nem találkoztam ilyen emberrel. Azota ha oda megyünk mindig énekel nekem is egy pár számot :) és amikor jön a szövegben a Love you, elém áll, rám néz, felém nyujtja a kezét és ugy énekli :))) Egyszer társasággal voltunk és az egyik pali ekkor meghökkenve rám is nézett, mire mondtuk neki, hogy ez csak olyan átvitt értelemben, " barátnösen " love you, merthogy ö a fiukat szereti... és onnantol az ürge csak a Karolt nézte :DDDDD ( ugyan miért? :DDD ) Egy másik bárban is már " joban vagyok " az énekes csajokkal, az egyiket Marifének hivják és természetesen az ottani buzival is, Jaiahval. Tök jo amikor müsor közben " elvagyunk ", ott is mindig kommunikálunk, sokszor mutogatunk egymásnak, nekem énekelnek, de minden alkalommal a mikrofonba mondják, hogy üdvözölnek minket egy pár kedves szoval.  A szettek között szoktak lenni szünetek is, olyankor disco zene van DJvel és lehet táncolni. Ebben az a jo, hogy pont adig tart, amig el nem fáradok. :) Pihenésképpen jön a zenekar, aztán megint disco... És a másik elönye a filippinobároknak, hogy ezek nem sznob helyek, tökéletesen alkalmas egy jo kis kikapcsolodásra. Itt nem feszeng senki, tök laza, azt csinálsz ami jol esik. Ugy lett egyszer megfogalmazva, hogy " itt nem lehetsz hülye, mert bármit csinálsz legfeljebb divatot teremtesz ". A fülöp szigeteki emberek alapvetöen nagyon barátságos népség, az agresszionak halvány nyomát sem tapasztaltam bennük, tehát nincs semmilyen balhé soha. Nehéz ezt igazán jol leirni, mert egy europai ember, aki még nem vegyült el igy egy filippino bárban, nem is tudja elképzelni. Nem tudom, hogy jo szo e az infantilis ide, de talán ezzel tudnám valamennyire érzékeltetni. Mindenki mosolyog, nevet, tapsol, táncol és tényleg nagyon jol mulatnak... békésen. Szoktak ott titokban lenni néha arabok is, persze mert nekik nem lenne szabad ilyen helyekre járni a vallásuk miatt és az külön tetszik amikor elkezdenek MTVsen táncolni. :DDD Valoszinüleg ök az egész napjukat azzal töltik, hogy az MTV röl megtanulnak, a tülör elött begyakorolnak egy táncot és a bárban elöadják tudományukat, de egész jol csinálják.

Szoval nehéz leirni és most nem is vagyok nagyon elememben, de száz szonak is egy a vége, mi szeretjük a filippino bárt és ez nem csak azért van mert már öregszünk, ezt igazolja, hogy a lányomnak is nagyon tetszik. Amugy meg én csak ott tudok crispy patát enni, ugyhogy muszáj odamennünk egy héten egyszer kitombolodni magunkat :DDD 

Karol

Marifé

Jaiah és én...    aki megkérdezi melyik vagyok, rosszul jár!  

Filippino bár

 Ma sikeresen levizsgáztam :) Annak viszont nagyon nem örülök, hogy már nem kell mennem iskolába... legalábbis egy darabig :) Szerintem ha nagyon babonás lennék, már kora reggel vehettem volna magamnak egy ásdelmagad felszerelést, mert nem kezdödött simán a napom. Nem tudtam magamnak taxit hivni, ezért a nagyon kedves Gábor barátunkat kértem meg erre. Ö is csak nehezen talált egy társaságot aki ma reggelre autot tudott küldeni értem.

  Már megint fáradt voltam... Reggel becsöngetett az ember, hogy megérkezett az auto, indulhatunk. Én pont telefonáltam amikor kinéztem, mondom neki: taxi? Ok, egy perc... Kicsit siettem és mivel tudtam, hogy nem a megszokott taxitársasággal utazom, nem is néztem meg különösebben az autot, csak beültem és mondtam hová megyünk. Emberünk valoszinüleg nagyon rutinos volt, mert rögtön indulás után nagyon udvariasan közölte, hogy az amugy husz dirhamos ut, most százhusz dirhamba fog kerüni. Én pedig a kissé álomkoros állapotomban nem tudtam, hogy most még rémálmodom, másképp értem az angol számokat mint amugy, vagy én rendben vagyok, csak az emberünk beszél félre. Amikor tudatosult bennem, hogy tényleg komolyan gonolja, nem tudtam, hogy a szivemhez vagy a fejemhez kapjak, esetleg lélegeztessem magam. Mondtam, hogy ok menjünk... mivel másképp nem tudtam volna eljutni hatalmas tudományom ismertetésének a helyszinére. A vizsga kicsit nehezebb volt mint amire számitottam, de igy is ügyi voltam. Bár most nem csillogtattam tulzottan briliáns elmémet mint máskor, tekintettel a körülményekre ezt most elnézem magamnak :) A mi csoportunkbol csak ketten vizsgáztunk le, egy  Nedda nevü ecuadorbol származo nagymama koru hölggyel, akinek minden elismerésem ezért, föleg mert neki voltak nehézségei rendesen. Szoval tök jo csaj és apait anyait beleadott tényleg :) A sikeres kis teljesitményem után gondoltam elszaladok az Emirates Mallba, ugy is tettem, ott " véletlenül muszáj " volt vennem a Carrefourban egy occso indian készitésü szoknyát és egy gagyi retikült :DDD nevezzük ezt önjutalmazásnak. Hazafelé megint taxi... a csomagtartoba berakták a cuccom én meg beültem az indián soför mögé... és akkor azt hittem ott halok szörnyet ahol vagyok! De már késö volt kiszállni. Sajnos nem tudok olyan müvészien irni, hogy érzékeltetni tudjam valamennyikére legalább, azt az irdatlanul rettenetesen undorito, születése ota nyolcvan fokon magán termesztett bengáli oroszlánszagot amit éreztem. Az otthon oly ritkán emlegetett Marihonajja ehhez képest a legujjabb Gaultier parfüm...

 Szoval ha most bármilyen hibát ejtettem kis f irkálmányomban... felmentésem van, mert még biztosan mindig el vagyok kábulva :DDD Vigasztal a tudat, hogy a reggeli elöre nem látott plusz költséget ma többszörösen megsporoltam, az occso vásárlással és mert ma nem kell már semmilyen tudatmodosito vegyületet orálisan használnom :DDD 

Nedda és Sebastian a tanár, meg én a isszkolász :) 

Hi, 

 Thank you for your visit :)  How are you? This is my weblog. There are some pictures in the slideshows. Please send e mail! I hope to see you soon.

Thank you for everything :)

All the best!