Ismét hosszúra sikeredett a hétvégénk. Péntekre főleg takarítás volt betervezve, ami végül egy háztetőre mászókázós ablakpucolással végződött. Soha nem fogok rájönni, hogy melyik elmebeteg találta ki és mitől jók a fix, kinyithatatlan ablakok. Valaki már felhomályosíthatna egyszer, hogy ezeknek a külső oldalát mégis hogy pucoljam meg, ha nem érem el? Természetesen előzetesen megpróbálkoztam azzal a fajta nyeles lehúzóval, amit a benzinkutakon is ki szoktak tenni vödörkében a kútfejekhez, de nem vált be. Ez esetben az egyetlen alternatíva a háztetőre mászás volt, mivel csak így lehetett megközelíteni az egyik emeleti ablakot. Ezt is megéltem (és túléltem), egy újabb élménnyel gazdagabb lettem. :P

Szombaton barátainknál töltöttük az estébe nyúló délutánt, a Gabi pedig kíváncsiságból haza buszocskázott a Csabival. Most már legalább van egyvalaki a családból, aki kipróbálta a tömegközlekedés eme formáját, mi még tudatlanok vagyunk.

Vasárnapra Squamishba terveztünk egy kis kirándulást fotografálás céljából, ahol a Zitáékat is meglátogattuk. Szerettem volna szép fényképeket csinálni, de amilyen az én formám persze az időjárás nem úgy gondolta. Csúnya, szürke, ködös, felhős, hideg időnk volt, de csakazértis fényképeztünk! :P Útközben a kocsiból nem sokat tudtam kattintgatni, mert a szélvédő nem mindig volt megfelelően tiszta.

A Vancouvertől Squamishon át azt hiszem Whistlerig, vagy Pembertonig (nem tudom pontosan meddig) vezető, hivatalosan a világ egyik legszebb útvonalának jópofa neve van: Sea To Sky Highway (a tengertől az égig autópálya) :)  ezen haladtunk. Útközben megálltunk egy Porteau Cove nevü búvárparadicsomnál, ahol búvárokkal találkoztunk. Nem minden nap találkozik az ember jeges vízben lubickoló búvárokkal, ezért gyorsan lekaptuk őket is. Utána a Shannon vízeséshez is bekukkantottunk, de már csak úgy kutyafuttában. Találtunk ott három kicsike vízeséskét, de nem mentünk feljebb mert már nagyon siettünk. Pedig én mondtam Papinak, hogy kell még lennie valahol egy nagyobb vízesésnek is, mert úgy gondolom, hogy a kicsik miatt nem építették volna ki a környéket, de már indultunk vissza a kocsihoz. Közben hívott Zita, hogy hol vagyunk, én mondtam, hogy a három kis vízesésnél. Ezt Ő nem igazán értette, mert olyan nincs... azt mondta nézzek felfelé, látnom kell ott egy nagyot is ami 90 méter magas. Ezen jót röhögtünk, de a ködtől nagy sajnálatomra nem láttunk semmit. :(  Majd talán legközelebb jobb idő lesz.

Már délután volt mire Zitáékhoz értünk ahol helyemen voltam. Összesen 10 tündibündiédibédigyönyörügyöngyvirág kutyulimutyulijuk van most :))) Egy kicsit kutyulikáztunk, megcsodáltuk a pindurkákat is, aztán a Zita volt olyan aranyos és elvitt fehérfejű sast nézni. Találtunk is a folyó túlpartján, csak egy kicsit messze voltak, emiatt nem tudtam túl jó képeket készíteni, de aztán továbbmentünk másfelé, ahol sikerült közelebbieket is csinálni. Aztán visszamentünk a többiekhez a folyópartra, ahol egy gyönyörű farkaskomához hasonlatos kutyust is láttunk. :)

A fényképek a tovább gombra kattintva megtekinthetők!

Ezek megint csak nyers fotók, ahogy az Isten megadta...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.